Kiderült: ez fenyegeti a rosszalvókat

Az emberek többsége úgy hiszi, hogy jól alszik, de valójában fogalma sincs róla, hogy szervezetének sikerült-e pihennie vagy sem. Legalábbis ezt mutatja az a műszeres vizsgálatsorozat, amelyet a Fusion Vital szakemberei készítettek.

Egész napunk attól függ, hogyan kezdjük. Ezt pedig az előző este alapozza meg, illetve az utána következő alvás. És ebben egyáltalán nem állunk jól. Azaz ha megfelelően kipihentek lennénk, sokkal jobban is teljesíthetnénk a munkahelyünkön - állítja Kun Zoltán, a Fusion Vital hatékonysági tanácsadója. A szakember a General Electric és az Union Biztosító által szervezett munkahelyi egészségfejlesztési konferencián mondta ezt el, ahol ismertette annak a kutatásnak az eredményeit is, amely több mint háromezer személy műszeresen rögzített alvási adatai alapján készült.

alvás
Nemcsak az számít. hogy mennyit alszunk, hanem az is, hogy közben mi történik velünk

A fejlett országokban sehol sem alszanak különösebben jól az emberek, mert ezt az árat fizetik a nagyobb pörgésért, amellyel a jólétet előállítják. Az USA-ban például az emberek 60 százaléka számol be alvászavarról, a gyerekek között peig, akik "magasabb frekvencián" élnek, ez az arány 69 százalékos. A magyar felnőttek szubjektív alvásmegítélése is hasonló képet mutat, 66 százalékuk véli úgy, hogy baj van az alvásával.

De a kikérdezésen alapuló adatok nem objektívek, mert az érzet attól függ, hogy az alvás milyen fázisban szakad meg. Előfordulhat, hogy valaki mélyalvásból hirtelen ébredve pocsékul érzi magát, de közben már jobban feltöltődött, mint aki egy éberebb fázisból tért vissza a teljes tudatosságba, és bár frissebbnek érzi magát, nem töltődött fel jól. Ezért testszenzoros mérések adnak csak igazán pontos képet az alvás minőségéről. A Fusion Vital szakemberei a pulzusvarianciát, a szívverés változékonyságát mérték, és ebből következtettek arra, hogy a vizsgálat alanyai mennyire pihentető alvásban részesültek.

Kun Zoltán elmondta, hogy az alvás az ember életében stratégiai kérdés, hiszen egyrészt az életünk harmadát átalusszuk. Másrészt ha több tízezer alvási alkalmat jól vagy rosszul teljesítünk, akkor ez végső soron kihat az egészségi állapotunkra, életminőségünkre, de az élethosszunkra is. A tudományos kutatások igazolták, hogy napi 7-9 óra alvásra van szüksége a szervezetnek a regenerációhoz. A magyarok a vizsgálatok szerint átlagosan 7 óra 21 percet alszanak naponta. De a mennyiség önmagában nem mond túl sokat: az alvás minősége ugyanis jelentősen befolyásolja a regeneráció szintjét.

Ha hétvégén bulizunk egy jót, és még a hétvégén ki akarjuk aludni, akkor ez valószínűleg nem fog teljes mértékben sikerülni. A stressz jelenti az alvás ellenpontját. Ha arányokat nézünk - mondja a szakember -, a mérések szerint a 30 százalékos feltöltöttség 55 százalékos stressz-szintet képes kompenzálni. De egy bulis hétvége után a feltöltöttség csak 22 százalékos lesz, ami kevés a következő hét megfelelő szinten megvalósított elkezdéshez. A magyarok átlagos stressz-szintje 52 százalék, ami a hétvégi pihenéssel ellensúlyozható. De ha nem tudatosan viszonyulunk ehhez a helyzethez, és a hétközi kemény munkát kemény hétvégi kicsapongás követi, akkor egy idő múlva elér minket a kiégés. Az elmaradt alvást ugyanis nem lehet később bepótolni: vagyis ha nincs regeneráció, akkor ennek következménye megjelenik a szervezetben.

Szerencsére nem csak este lehet pihenni. A napközbeni relaxáció is sokat segít, de az is feltöltődést eredményezhet, ha valaki olyan munkával foglalkozik, amely élvezettel tölti el. A napi ritmus tudatos kialakítása is fontos. A testedzés (amely akkor jó, ha naponta legalább 30 percig tart) reggel a leghasznosabb, mert az aktív időszakra pörgeti fel a szervezetet. Ha valaki este megy kondizni, arra számíthat, hogy túl sokáig marad felpörgetett állapotban, ami az alvás és a feltöltődés rovására fog menni. A testgyakorlás időpontjától függetlenül a magyarok keveset mozognak: az ajánlott napi 30 helyett csak 15 percet. Az alkohol is negatívan hat a regenerációra - hiába segít az ellazult érzés elérésében egy pohár ital, a mérések mégis azt mutatják, hogy akár órákkal megrövidítheti a regenerációs alvási szakaszt. Este inkább olvasni kell vagy más módon relaxálni, hogy előkészítsük az alvást.

alvásmérés
Pontosan mérhető, hogy szervezetünk képes-e regenerálódni

Az alvás jó minősége ugyanis nem egyenlő azzal, hogy álomba merülünk. Szervezetünk ugyanis csak lassan jut el a feltöltődés állapotába. A Fusion Vital mérései szerint a regenerációs idő csak a teljes alvás 56 százalékát teszi ki. A maradék időt fekvéssel töltjük. Azaz az átlagot tekintve 4 óra 7 percig regenerálódunk, 3 óra 14 percig csak úgy elvagyunk. Az arányokat ráadásul torzíthatja, ha valami rosszat vacsorázunk vagy agyalunk valamin alvás helyett. A gyerekeknél a regenerációs időszak rátája eleve alacsonyabb, csak 50 százalékos. Hogy ne merüljenek ki az iskolában, ennek lehetőség szerint megoldott emelése kifejezetten lényeges. Összességében a magyaroknak csak egyharmada alszik igazán jól, 24 százalékuk pedig kimerülten ébred.

Az alvás fontos a testnek, az agynak, az immunrendszernek, a sejteknek - nem utolsósorban pedig a léleknek. Álmodni is kell, feldolgozni az aznap hallottakat, és felkészülni a holnap kihívásaira. Lássuk, mi történik közben! Részletek!

Kun Zoltán szerint a legfontosabb, hogy teremtsünk egyensúlyt stressz és feltöltődés között, ami olyanoknál, akik folyamatosan nyomás alatt dolgoznak , rendkívül fontos. Ezek az emberek gyakran elfelejtik a saját magukra fordított idő fontosságát. Ezért tudatos életvezetésre van szükségük. Ez a műszeres alvásfelmérés eredményeinek egyik fontos tanulsága.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!