Jót tesz az egészségnek egy kiadós sírás

Valóban jó ötlet átadni magunkat az érzelmeinknek, legalábbis az Indianai Egyetem legújabb kutatása ezt bizonyítja. Mint kiderült, azok a sportolók például, akik egy meccsük elvesztése után jól kisírják magukat, hosszú távon jobban teljesítenek. A kutatók szerint ez a "gátlástalanság" tulajdonképpen magas önbecsülésüket jelzi. És ez nem az egyetlen előnye a sírásnak: egyre több bizonyíték utal arra, hogy a sírás az allergiát is visszaszorítja, sőt még a reumás ízületi gyulladás okozta fájdalmat is enyhítheti. Lássuk, miben segíthet egy kiadós könnyezés.

A kutatási eredmények arra utalnak, hogy a sírás segít az immunrendszer szabályozásában. Egy 2006-ban végzett kísérlet során 60 ekcémában és latexallergiában szenvedő beteget kértek fel arra, hogy nézzék meg a Kramer kontra Kramer című romantikus filmet. A film előtt és után a kutatók latexet helyeztek az alanyok bőrére, és megvizsgálták a reakciót. Kiderült, hogy azokban a résztvevőkben, akik sírtak, kisebb bőrreakció jelentkezett, mint azokban, akik nem könnyezték meg a filmet.

Egy reumás ízületi gyulladásos betegeket vizsgáló japán kutatás azt mutatta ki, hogy azok, akik könnyen elsírják magukat, kevesebb fájdalmat és tünetet tapasztalnak, mint azok, akik kevésbé érzelmesek.

Ad Vingerhoets, a Tilburgi Egyetem pszichológus professzora elmondta, hogy a nők általában gyakrabban sírnak, mint a férfiak, ugyanakkor az élet jelentős eseményeikor, például gyász esetén, a két nem azonos arányban sír. A kutatások azt mutatják, hogy a férfiak hajlamosak a pozitív eseményekkor sírni, míg a nők inkább a negatív események bekövetkezésekor sírják el magukat.

A különbségek a hormonoknak köszönhető. A nőkben a prolaktin a sírásért felelős legfontosabb hormon, melynek szintje sírás előtt és alatt megemelkedik. Vingerhoets professzor szerint a férfiak esetében a tesztoszteron hormon gátolhatja a sírást, ennek köszönhető, hogy ők ritkábban sírnak, mint a nők. Természetesen az emberek személyiségétől is függ, hogy milyen gyakran sírnak - a neurotikus és az érzékeny, empatikus emberek például nagyobb valószínűséggel fakadnak könnyekre.

A prolaktinszint növelése révén az alkohol is megríkathatja az embert. A kialvatlanságtól is nagyobb eséllyel sírunk, ami azzal magyarázható, hogy az állapot az érzelmeinket szabályozó limbikus rendszert befolyásolja. A limbikus rendszer működését valamilyen betegség, például stroke vagy agysérülés, illetve Parkinson-kór, Alzheimer-kór vagy szklerózis multiplex is kibillentheti az egyensúlyából. Ilyen esetben patológiás sírásról, más néven érzelmi inkontinenciáról beszélünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!