Jól keresnek a boncolással a kórházak

Miért van hatalmas eltérés a boncolások számában a különböző kórházak között? Erre világít rá a Magyar Nemzet cikke, amely a hivatalos adatokat is bemutatja.

Óriási eltérések látszanak a hazai kórházak között, ha azt vizsgáljuk, hogy milyen gyakran boncolják fel az elhunytakat. Kistarcsán például az elhalálozottak 79 százalékán végezték el a beavatkozást januárban, Balassagyarmaton ez mindössze 2 százalék volt - derült ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK, korábbi OEP) Magyar Nemzet által szemlézett legfrissebb, januári jelentéséből.

boncolás boncterem
Boncterem. A boncolások a jövedelemszerzést és a tudományt is szolgálhatják

A NEAK adatai szerint januárban huszonöt intézményből egyetlenegyszer sem jelentettek boncolást, és az országos átlag is inkább azt mutatja, hogy ritkán történik ilyen beavatkozás. A januárban kórházban elhunyt több mint tízezer beteg mindössze 29 százalékánál végeztek ilyet. Kifejezetten ritkán boncoltak - mint a fenti adatból is kiderül - a balassagyarmati Kenessey Albert kórházban, 47 halálesetből mindössze egyszer. Hasonlóan alacsony, csupán 5 százalék körüli a boncolás aránya a Dombóvári Szent Lukács, a Csornai Margit Kórházban és az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben.

Számos intézménynél jóval magasabb ennél az elvégzett boncolások aránya. A Mátrai Gyógyintézetben például 15 halálesetből 13-nál elvégezték a beavatkozást, ami 87 százalékos arány. Ezt követi 79 százalékkal a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, 132 esetből 104 boncolással. Ebben az intézményben egyébként már korábban is magas volt a boncolások száma, 2015 decemberében például első helyen állt az országos összesítésben. De kifejezetten gyakorinak számít a boncolás a januári adatok alapján a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézetben (69 százalék), az ózdi Almási Balogh Pál Kórházban (68 százalék) és a Soproni Gyógyközpontban (67 százalék) is. Utóbbiban például 87 halálesetből 58-nál döntöttek úgy, hogy szükséges. Hogy mikor kötelező elvégezni a beavatkozást, törvény szabályozza. Ilyen például, ha felmerül, hogy bűncselekmény miatt halt meg valaki, vagy ha nem állapítható meg egyértelműen, hogy mi volt a halál oka . De akkor is elvégzik, ha halva jön világra egy csecsemő, vagy a halál a születést követő 168 órán belül következik be.

A legkülönfélébb elváltozások diagnosztizálásában és a lehetséges terápiák kialakításában, továbbá a szükséges műtétek megválasztásában segít a szövettani vizsgálat. Részletek!

Méhes Gábor egyetemi docens, a Magyar Patológusok Társaságának elnöke a lapnak korábban arról beszélt, hogy az intézmények egy részében valószínűleg azért tartják magasan a boncolások számát, mert jövedelmező orvosi beavatkozás. Az intézmények zöme szerencsére teljesen máshogy látja a patológia szerepét, ezért fordul elő, hogy másutt alacsony a boncolások száma. Nyugat-Európában a szakember szerint 10-15 százaléknál nem magasabb a boncolási mutató, és a legtöbb ilyen beavatkozáshoz meg kell győzni a családot, hozzátartozókat is.

Forrás: Magyar Nemzet

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.