Ismét megműtik a szétválasztott ikreket

Megkezdődött a bangladesi sziámi ikrek műtétsorozatának negyedik szakasza, a rehabilitáció és a koponyarekonstrukció a tervezése, illetve kivitelezése.

Ahogy korábban már olvashatták a HáziPatika.com-on, augusztus elején egy 33 órás maratoni műtéttel szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket. A napokban pedig Dakkába utaztak a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapatának vezető orvosai - Dr. Pataki Gergely, Dr. Csókay András és Dr. Csapody Marcell -, hogy felmérjék a kislányok állapotát, valamint megkezdjék a műtétsorozat negyedik szakaszát.

ikrek, ikerpár, sziámi ikrek, fejüknél összenőtt ikerpár, bangladesi ikerpár, Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány, műtétsorozat
Augusztus elején választották szét a fejüknél összenőtt ikerpárt. Fotó: cselekves.org

Rabeya jól van, Rukaya állapota romlott

Az alapítvány közleménye szerint az ikerpár egyik tagja, Rabeya már a legutóbbi műtét után 5 nappal magához tért. Azóta fejlődik, beszél és játszik, így már el is hagyhatta az intenzív osztályt. A kislányon szeptember 11-én 5 órás plasztikai sebészeti beavatkozást, koponyarekonstrukciós műtétet és hegplasztikát végeztek az orvosok.

Kritikus a sziámi ikrek egyikének állapota - részletek itt!

A másik lánynál, Rukayánál azonban a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel. Ennek hátterében véralvadási zavar áll, amely a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatt alakult ki. Így az addig folyamatosan javuló és a tudathatárt elérő gyermeknél jelentős állapotromlás alakult ki. A végtagjait viszont jelenleg is tudja mozgatni, és a szemét is képes kinyitni.

Orvosi bravúr 4 fázisban

A magyar orvoscsapatot 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására. A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű műtétsorozat első fázisa a közös agyi fő szállítóér-szakasz szétválasztása volt, amelyet Dr. Hudák István vezetésével végeztek el 2018-ban, Dakkában. A második fázis a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása volt. A műtét Budapesten zajlott Dr. Pataki Gergely vezetésével.

Az augusztus eleji végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt, amelyet Dr. Csókay András vezetett. A negyedik fázist Dr. Pataki Gergely koordinálja. A lépések külön-külön is tudományos jelentőséggel bírnak, hiszen több orvos-szakmai területen is új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.