Ismer olyan orvost, aki megérdemelné az elismerést?

Ismét díjazni fogják a kiemelkedő emberi és orvosi teljesítményeket, idén ráadásul néhány újdonsággal indul az Astellas-díj - Az év orvosa 2012 pályázat. Minderről egy fővárosi sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

Hatodszor hirdetik meg Az év orvosa pályázatot, melyen a legkiválóbb emberi és szakmai teljesítményeket kutatják fel és mutatják be a nyilvánosság előtt. A kezdeményezés 2007-es indulása óta a betegtörténeteken, jelöléseken és az értékeléseken keresztül közel 700 gyógyító életébe, mindennapi munkájába tudtunk bepillantani.

A tavalyi pályázat egyik újdonsága volt, hogy a közönségjelölés mellett a szakmai felterjesztések is zöld utat kaptak. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, ezen a vonalon egyetlen év alatt közel 80 orvos vált az Astellas-díj várományosává.

Nézzen szét a korábbi években meghirdetett pályázatokról készült beszámolóink, cikkeink között!"Az Astellas-díj alapítójaként büszke vagyok minden felterjesztett és elismert orvosra, aki emberséges és szakmailag is kimagasló munkájával betegei bizalmát és a szakmai környezet elismerését egyaránt kivívta. Hálás vagyok a zsűri valamennyi tagjának és mindazoknak, akik immár hatodik éve fáradoznak azon, hogy a legnagyszerűbb teljesítmények az egészségügy területén is méltó elismerést kapjanak. Úgy hiszem, az Astellas-díj mára beérett; nem csak az orvosoknak, hanem az egészségügyi szakdolgozóknak és a pozitív híreket felvállaló újságíróknak is méltó elismerést jelent. Bízom benne, hogy e törekvés a jövőben egyre szélesebb kört vonz majd, s ezáltal még többen és többet tehetünk majd hazai gyógyító szakembereink elismertségéért" - nyilatkozta Dr. Markovich György, az Astellas-díj alapítója.

Rajzpályázat - gyermekeknek

A tájékoztatón elhangzott: a szervezők az idei pályázat előkészítése során sokat merítettek az elmúlt öt év tapasztalatából. Mivel az Év orvosa pályázat indulása óta a gyermekorvosokra eddig kevesebb figyelem vetült, ezért 2012-ben az Év Orvosa pályázat mellett egy újabb megmérettetést is útnak indítanak, Astellas Gyermekrajz Pályázat címmel. "Azt reméljük, hogy a gyermekek munkái és igyekezete kapcsán az elkövetkezendő hónapokban még több szó esik majd a nagyszerű gyermekorvosokról is. Erre a pályázatra a 9-14 éves korosztályban, három korcsoportra bontva azon gyerekek rajzait, zsírkréta és egyéb munkáit várjuk, akik szívesen bemutatják doktor nénijükkel/doktor bácsijukkal kapcsolatos legkedvesebb történetüket" - fogalmazott Morva Gábor, az Astellas Pályázati Iroda vezetője.

A pályázat jelentősége

Az Év orvosa pályázatra igenis nagy szükség van napjainkban: mint azt Dr. Perner Ferenc, az Év orvosa pályázat zsűrielnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a meginogni látszó orvos-beteg kapcsolatok erősítésére kiválóak az ilyen típusú kezdeményezések, hiszen az orvosi szakma lehetőséget kap legjobbjai felkutatására és széles nyilvánosság előtt történő elismerésére. Az ünnepelt és nyertes díjazottak nemcsak saját dicsőségükként könyvelhetik el a győzelmet, de minden esetben motiválhatják kollégáikat is.

Ezt a gondolatot képviselte Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Év Orvosa pályázat fővédnöke is: mint mondta, az orvostársadalom kiszolgáltatott helyzetbe került, emellett pedig egyre jellemzőbb a medicina dehumanizálódása. Az év orvosa díj éppen az elveszett bizalmat, hitet, a szakma megbecsültségét hivatott visszaépíteni, ehhez pedig az orvosok és a betegek részvételére is szükség van.

A szakmaiságon a hangsúly

"Míg a közönségjelölések a betegtörténeteken keresztül leginkább a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra, a különleges emberi teljesítményekre irányítják rá a figyelmet, a szakmai jelölések azt kiegészítve a szakmai felkészültségre és a mindennapokban történő szakmai helytállásra teszik a hangsúlyt. A két vonal abszolút kiegészíti egymást, egymásra épül. Amikor arról esik szó, milyen a ma orvos ideálja, éppen e két aspektus metszetéről beszélünk. Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat már tavaly is bebizonyította, hogy ilyen orvosok szép számmal vannak jelen a hazai egészségügyi ellátásban. Az idei pályázat során a fókusz ugyanaz marad: emberi és szakmai vonatkozásban ismét a legjobbakat keressük" - hangsúlyozta Dr. Oberfrank Ferenc, az Év orvosa pályázat meghirdetésében partnerséget vállaló MOTESZ alelnöke.

A jelölés menetéről, az újdonságokról

Aki jelölni szeretne egy szakembert, annak néhány új szabályt figyelembe kell vennie: a közönségjelölés során beküldött betegtörténeteknek mostantól mindig az adott pályázati évhez kell kötődniük, azaz a korábbi, több évvel, vagy akár évtizeddel ezelőtti esetek leírásával nem lehet érvényes jelölést kezdeményezni. A közönségjelöléssel, illetve a beküldött történetekkel kapcsolatos további változás, hogy azok előzsűrizését és a döntőbe továbbjutók kiválasztását idén már - a szervezők felkérésére - a korábban Astellas-közönségdíjat nyert orvosok végzik majd. Az értékelés szabályai nem változnak.

Weboldal: www.astellasazorvosokert.hu

Jelölje Ön is kedvenc orvosát egy történettel!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!