Ian McKellen: „Alig várom, hogy újra dolgozhassak!”

Hétfői balesete után közleményben üzent a rajongóinak Ian McKellen.

Mi is megírtuk, hogy Ian McKellen hétfő este a Player Kings című darab közben véletlenül leesett a színpadról a londoni Noël Coward színházban.

Ian McKellen
Ian McKellen a Player Kings tapsrendjében idén április 11-én. Fotó: Getty Images

A 85 éves színész azonnal segítségért kiáltott, majd mentővel kórházba szállították. Nem sérült meg súlyosan, várhatóan teljesen fel fog épülni.

"Köszönöm a kedves üzeneteket és a támogatást" - áll Ian McKellen közleményében a Variety szerint. Arról is írt, hogy a sérüléseit ellátták, ezért nagyon hálás a brit egészségügyi dolgozóknak. "Nekik természetesen óriási köszönettel tartozom. Biztosítottak arról, hogy a felépülésem teljes és gyors lesz, és már alig várom, hogy újra dolgozhassak" - folytatta.

A színház közleménye szerint pont volt két orvos a közönség soraiban, akik a munkatársaik mellett szintén azonnal a színész segítségére siettek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!