Húszezer gyerek van nagyobb biztonságban

A Henkel Magyarország Kft. a Léghajó Programmal együttműködve 2011 tavaszán országos eseménysorozatot indított. A társadalmi célú program, melynek összege 2 millió forint, Budapest és 9 megye 173 óvodájának nyújtott lehetőséget arra, hogy pedagógusaik átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket szerezzenek a hirtelen kialakuló, életet veszélyeztető balesetekről és gyermekbetegségekről, valamint azok kezelési módjáról. Az év során összesen 1663 pedagógushoz eljutott ismeretanyag 19 190 gyermek biztonságos felügyeletét teszi lehetővé.

A program célja, hogy az elsősegélynyújtó kurzusokon résztvevő óvónők olyan használható elméleti és gyakorlati tudásra tegyenek szert, amelyek segítségével határozottan és szakképzetten tudnak cselekedni veszélyhelyzetek esetén. Az eseménysorozat keretében a Léghajó Program szakemberei – a vészhelyzeteket gyakorlatban is ismerő, évtizedes gyakorlattal rendelkező orvosok, diplomás nővérek – oktatnak az óvodásokat érintő leggyakoribb vészhelyzetekről, betegségekről és azok kezelési módjáról.

A Henkel Magyarország, társadalmilag felelős vállalatként, a Henkel Smile programján keresztül rendszeresen támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulnak a társadalom pozitív irányú fejlődéséhez. Tavalyi programjának keretében például hordozható defibrillátort adományozott több, a telephelyei vonzáskörzetében működő intézmény számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.