Honnan ered a dadogás?

Az Amerikai Dadogás Alapítvány közleménye szerint semmiféle bizonyíték nem létezik arra, hogy a dadogást érzelmi trauma okozza. Ezt vallja az amerikai Nemzeti Dadogás Szövetség is, akik szerint a beszédhiba hátterében nem idegi alapú rendellenességről van szó.

"Számos esettanulmány összehasonlítása során meggyőződtem róla, hogy a dadogást nem okozhatják kizárólag biológia hátterű okok" - mondta Peter Wolson, pszichoanalitikus szakember. Wolson szerint sok esetben igenis családi hatásra kialakult belső konfliktus áll a dadogás hátterében, ahogy azt A király beszéde című nagysikerű Oscar-díjas filmben is láthattuk.

A történelmi tényeken alapuló filmben Bertie-t, aki később VI. György néven vált Anglia királyává, az alkotók úgy ábrázolták, hogy zsarnokoskodó és elnyomó természetű apja rettegésben tartotta és rendszeresen megfélemlítette őt gyerekkorában. A film tehát egyértelműen azt sugallta, hogy az apai elnyomás következtében kezdett el kialakulni Bertie beszédzavara, és ez a kialakult gátlás nem engedte, hogy verbálisan ki tudja fejezni az érzelmeit, többek között a haragját. Pszichoanalitikus megközelítésből nézve az a pillanat, mikor a főszereplőnek sikerül elmondania a beszédét dadogás nélkül, azt reprezentálja, hogy végre átlépett saját apja fenyegető árnyékán - állítja Wolson.

A király beszédjében Lionel Logue, az ausztrál beszédterapeuta számos nyelvi gyakorlattal próbálta kezelni Bertie-t, de csak akkor ért el igazán átütő siket a páciensénél, mikor sikerült kihoznia belőle az elfojtott agressziót, és végre feloldódtak a gátlások, miközben trágár szavakat kiabált hangosan. A terápia során Bertie lassan ráébredt, hogy joga van saját önálló gondolatait, érzéseit és agresszióját szavakba önteni.

Számos kutatási bizonyíték áll rendelkezésre, melyek szerint biológia hajlam miatt alakul ki a dadogás, ám a környezeti, családi hatások következtében kialakult pszichológiai konfliktusok nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a rejtett hajlamok felerősödjenek - véli Peter Wolson.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!