Hatalmas változásokat ígérnek az egészségügyben

Kásler Miklós szerint rövid időn belül a kormány asztalára kerül a javaslat, amelynek célja, hogy a betegeknek az ország egyetlen sürgősségi osztályán se kelljen órákat várakozniuk. Megtárgyalhatják a Magyarságkutató Intézet létrehozásának javaslatát is.

Székely Lászlóról is beszélt

"A magyar betegellátás követi a trendeket, fejlettebb a környékbeli országokhoz képest"

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Magyar Időknek adott interjújában tért ki Székely László ügyére: a kardio­lógiai intézet vezető szívsebészének elbocsátására és egy beteg halálára is reagált. Arra a kérdésre, igaz-e, hogy ő utasította a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatóját, hogy küldje el Székely Lászlót, azt felelte, hogy ez tételesen nem igaz.

Hatalmas változások az egészségügyben, Kásler Miklós Dr. Székely László sürgősségi ellátás magánegészségügy egészségügy Magyarságkutató Intézet
Kásler Miklós hatalmas változásat ígér az egészségügyben

"Nem avatkoztam az ügybe, és amikor értesültem a történtekről, akkor is az országos tiszti főorvost kértem fel a vizsgálat lefolytatására. Számomra minden egyes ember élete a legnagyobb érték, ami létezik, ezért semmiféle olyan tévedést, ténykedést nem tudok elfogadni, ami akár egyetlen páciens életét is veszélyezteti vagy főleg kioltja. Ugyanakkor minden esetben, amikor beteghalálról van szó, így az ominózus szívsebészügyben is, nagyon alaposan meg kell vizsgálni, mi történt. Itt pedig kizárólag objektív értékelésnek van helye, ahol két etikai alapelvtől nem lehet elvonatkoztatni. Az egyik, hogy mindent ­megtettek-e a betegért, a másik pedig a Nil nocere!, vagyis a Ne árts! Mindkettő ­Hippokratész óta érvényes.

Mint írja a lap, az országos tiszti főorvos által elrendelt hivatalos vizsgálat, amely még nem zárult le, már megállapította, hogy a szívsebész elbocsátása és a pásztói beteg halála között nincs összefüggés. "Így igaz. Az üggyel kapcsolatban fontos kérdés az: lehet-e olyan orvos, aki többet engedhet meg magának, mint mások, esetleg mindent. Mert ha lehet, akkor megszűnik az orvos és a beteg közötti bizalmi viszony, ami pedig a gyógyítás alapja."

Mi az a Magyarságkutató Intézet és miért van rá szükség? Kásler elmondta, hogy a Magyarságkutató Intézet azért lesz jó, mert a történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői ma elbeszélnek egymás mellett. "Amit az egyik tudományág bizonyít, azt a másik nem veszi figyelembe. Egy intézményben, meghatározott célok mentén kellene folytatni a kutatásokat, és a legmagasabb szintű tudományos igényességgel szintetizálni az eredményeket. Ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra."

Szétválik a magán- és az állami ellátás?

"Jó hírrel szolgálhatok, mert kidolgoztuk a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat. Ez nagyon hosszú folyamat lesz, amelyet egy lépésben nem lehet megvalósítani. Nincs arról szó, hogy a magánszektort bármilyen értelemben vissza kellene szorítani, de a fordítottjáról sem. Az alapelvárás, hogy legyenek teljesen világos jogi, működési és finanszírozási viszonyok. Ezt sajnálatos módon a ­Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben történtek is bizonyítják" - felelte a miniszter arra a kérdésre, hogy szétválasztják-e az állami- és a magánegészségügyet, illetve hogy államosítani kívánják-e a labor- és a képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat.

Mi lesz a sürgősségi ellátással?

Meggyőződésem, hogy a sürgősségi ellátás elsősorban szervezési kérdés. Kásler szerint heteken belül a kormány elé kerülhet a sürgősségi ellátásról szóló javaslatuk, amelynek lényege, hogy a betegellátás célirányosan és szabályozottan történjen, hogy az országban egyetlen sürgősségi osztályon se kelljen a betegnek feleslegesen órákat várnia. "Nem állítom, hogy ez egyszerű, mert össze kell hangolni a háziorvosok, a szakrendelők, a kórházak munkáját, és természetesen egyéb módon is fel kell készülni egy a mostaninál biztonságosabb, hatékonyabb sürgősségi ellátásra" - mondta erről a miniszter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de elsősorban a keleti országrészben több helyen is előfordulhat fagy. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!