Hajból, vizeletből derítik ki, mennyire egészségesek az európaiak

Európából 4000, országonként pedig 120 embertől vesznek biológiai mintát az Unió egészségügyi hatóságai, méghozzá azért, hogy a begyűjtött haj és vizelet alapján átfogó képet kapjanak a lakosság életkörülményeiről, illetve az őket érő környezeti hatásokról - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

Az embert a környezetben az egyes közegekből kémiai hatások érik, melyek egészségkockázata a különféle úton (belégzéssel, táplálékkal, ivóvízzel stb.) a szervezetbe jutott anyagok (illetve lebomlási termékeik) együttes mutatóját biztosító ún. humán biomonitoring (HBM) vizsgálatokkal értékelhető a legpontosabban.

Az Európai Unió a néhány országban már megkezdett általános Európai Egészség Vizsgálatot ki kívánja egészíteni a humán biológiai minták vizsgálatával is. Ehhez azonban az szükséges, hogy az EU valamennyi tagállamában hasonló, egymással harmonizált módszerekkel történjen a mintákat biztosító személyek kiválasztása, tájékoztatása és vizsgálatba történő bevonása, kikérdezése, a mintagyűjtés, a minták kezelése, tárolása és vizsgálata, valamint az értékelés. Ennek részletes kidolgozása már két éve zajlik, de most a gyakorlati megvalósítást tesztelő projekt is hozzá csatlakozik (DEMOCOPHES, azaz DEMOnstration of a study to COordinate and Perform Human biomonitoring on a European Scale), néhány jelentős környezeti expozíciót képviselő fém, illetve vegyület kimutatásával.

A 17 európai ország részvételével folyó vizsgálat során iskolás gyermekek és édesanyjuk szervezetében különböző szennyező anyagok mérésére kerül sor. Minden országban lakóhelyük szerint választják ki a vizsgálatba bevont 120 gyermeket és édesanyjukat, akik önkéntes alapon adnak haj- és vizeletmintát, és válaszolnak néhány környezetükkel és életmódjukkal kapcsolatos kérdésre. A higany kimutatása hajmintákból, míg a kadmium, a kotinin és a ftalátok vizsgálata a vizeletből történik.

Európában összesen 4.000 személytől gyűjtünk információkat, valamint haj és vizelet mintát. Az így nyert információk alapján képet kaphatunk arról, hogy az átlagos európai népességben milyen ezeknek a szennyező anyagoknak a koncentrációja, és ezek milyen egészségi kockázatot jelentenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra