Gyógyszerköltés: rekordot hozott a március

Idén márciusban is rekordot döntött a receptköteles gyógyszerforgalom. A szakértő szerint ez a koronavírus-járvány hatása.

A támogatott vényköteles gyógyszerek 53 milliárd forintra ugró márciusi patikai forgalma az elmúlt két év legmagasabb értéke – írja a vg.hu a Hiflylabs Zrt. elemzésére hivatkozva. A rekordnak számító forgalom az előző hónaphoz képest több mint 12 százalékkal emelkedett, tavaly márciushoz képest pedig 3,6 százalékkal.

Idén márciusban is rekordot döntött a receptköteles gyógyszerforgalom. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A korábbi hónapokban feltöltött lakossági gyógyszerkészletek jellemzően tavaszra merülnek ki. A márciusi gyógyszerforgalmi adat a járvány kitörése óta rendre rekordokat dönt, tavaly 49 milliárd forint volt a receptköteles patikai gyógyszerköltés. Farsang Bence, a Hiflylabs adatelemzője ezzel kapcsolatban azt mondta, a pandémia hullámainak alakulása úgy alakította a forgalmi változást, hogy a lakosság nagyobb összegű gyógyszerköltése mindig márciusra esett.

A jókora forgalmi növekedés a támogatott vényköteles gyógyszerek dobozeladásaiban is visszaköszön, márciusban a volumen 11,7 százalékkal nőtt, csaknem elérve a forgalmi bővülés mértékét februárhoz képest. Ugyanez nem mondható el éves viszonyításban: márciushoz képest 1,9 százalékkal visszaesett az eladott dobozok száma.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy az Ukrajnában zajló háború elől menekülők a hazai biztosítottakhoz hasonlóan jogosultak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott vényköteles gyógyszerekre. A menekültek körében egyébként a legmagasabb forgalmat generáló gyógyszertípus a diabéteszt, vagyis a cukorbetegséget kezelő gyógyszerek voltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.