Fiatalon tesszük tönkre a tehetséges énekeseinket

Tönkreteheti egy tehetséges fiatal hangját, ha túl hamar erőltetik nála az éneklést, ennek ellenére az énektanárok sokszor idő előtt hajtják túl a gyerekek hangképző szerveit. Énekművész-tanárral beszélgettünk.

Ahhoz, hogy valaki kiemelkedően teljesítsen az adott területen - legyen ez labdarúgás, rövidtávfutás vagy akár sakk -, rengeteg munka és felkészülés szükséges. Eszerint a logika szerint minél korábban kezdjük el az adott tevékenységet, annál komolyabb előnyben leszünk a versenytársakkal szemben - sokan ezért nem is kezdenek már felnőttként semmilyen sportba, hiszen úgy érzik, késő van már ahhoz, hogy a befektetett munka komoly eredményekben nyilvánuljon meg. Amellett, hogy az ember határait feszegető versenysport a legtöbb esetben egészségesnek sem mondható, vannak olyan területek, amelyeknél a korai kezdés többet árthat, mint használ. Az egyik ilyen a hangképzés: egy túlerőltetett hangú gyermek a későbbiekben talán soha nem fog olyan szépen énekelni, mint tehetsége biztosította volna.

Mikortól énekelhet a gyermek?

Mutálás előtt a személyes hangképzés - vagyis magánéneklés - abszolút nem ajánlott a gyermeknek, mivel sem a gége, sem pedig a hangszalag nem érte el végleges, felnőttkori hosszát és vastagságát - mondta el a HáziPatika.com kérdésére László Szilvia magánének tanár. A mutálással járó hormonális változások (amelyek a lányoknál 13-14, a fiúknál viszont 15-16 éves korban kezdődnek el) a gégét is érintik, amely a gyermekkori porcos, rugalmas állagból felveszi a felnőttkori, csontos és fixált helyzetét. "A gége gyermekkori terhelése nagyban hátráltatja a valódi, felnőttkori hang megtalálását és kibontását, a későbbiekben több hanghiba fordulhat elő a túlterhelés miatt" - magyarázta a szakember.

Hangszalag-bajok Megfázásos rekedtség, hangszál-gyulladás vagy valami más? Lehet-e segíteni a folyamatos rekedtségen -és hogyan? Cikkünkben a válasz!

Persze, ez nem jelenti, hogy a gyermeket el kell tiltani az énekléstől, sőt: zeneiskolákban a szolfézsóra, általános iskolákban a gyermekkori kóruséneklés fejleszti intonációs készségüket, hallásukat és ritmusérzéküket. "A Kodály - és Bartók -féle kórusműveket a gyermekek is biztonsággal énekelhetik, hiszen csak azon tartományon belül veszik igénybe a hangképző szerveiket, amely nem megerőltető a számukra" - magyarázta a magánénektanár. A kóruséneklés elsősorban homogén hangzást követel a gyermekektől, ami szintén nehezítheti a későbbiekben az egyéni hangszín kialakulását. Felnőttkorban, 18 éves kortól érdemes eldönteni, hogy valaki szólistaként vagy egy profi kórus tagjaként szeretne boldogulni.

Nem mindegy, milyen hangszert választ

A zenei ismereteket fiatalon egy valódi hangszer birtoklásával ideális elsajátítania a gyereknek, miközben a torkában lévő "hangszer" kialakul, fejlődik, formálódik. Nem feltétlenül azért, hogy zenész lehessen, hanem hogy az értelme fejlődjön: számos kutatás igazolta már a zene jótékony hatását a tanulási készség fejlesztésében, a beszédhibák, illetve a pszichés zavarok kezelésében. Ha a gyermek hangját meg szeretnénk óvni, az sem mindegy, hogy milyen hangszert adunk a kezébe. Előnyösebb a vonós, ütős, billentyűs hangszerek választása. A tehetséggondozás mellett a zenei képzés többszintű fejlesztést tesz lehetővé - mondta el László Szilvia.

Tönkreteheti egy tehetséges fiatal hangját, ha túl hamar erőltetik nála az éneklést
Tönkreteheti egy tehetséges fiatal hangját, ha túl hamar erőltetik nála az éneklést

Mint az élet gyakorlatilag minden területén, az éneklésben is kisebb hányad csupán született őstehetség - a ritka kivételként számon tartott Elvis Presley állítólag a kottát sem tudta olvasni, míg például Mariah Carey vagy Céline Dion karrierje és hangja mögött hosszú évek munkája áll. A zenei képzés hiánya a magánénektanár szerint általános problémát jelent, az öt perc hírnevet biztosító, televíziós tehetségkutató műsorok (amelyek rengeteg énekléssel foglalkozni akaró fiatal számára váltak kitűzött céllá) ugyanis nem követelnek meg semmi ilyet. Ezekbe a műsorokba nagyrészt képzetlen emberek jelentkeznek, akik munkáját elsősorban - szakképzett énektanárok helyett -marketingesek segítik.

"Bár a személyes hangképzést mutálás előtt nem ideális megkezdeni, mégis sok az ellentétes példa. Az ilyenkor elszenvedett károk nagy részét felnőttkorban már nem fogjuk tudni kijavítani. Tönkretett alapanyaggal nehéz dolgozni" - emelte ki László Szilvia. Hozzátette: a mutálást követő időszak nemcsak testi, de lelki változásokkal is jár, amelyre szintén figyelemmel kell lenni hangképzéskor. A gyermek lelki fejlődése miatt sem ideális, ha túl korán kerül színpadra, közönség elé: sokszor fordul elő, hogy a nagy tehetségnek kikiáltott gyermekszínészek és -előadók felnőttként már nem tudnak érvényesülni a szakmában. Természetesen mindig vannak kivételek - emelte ki.

A tehetségek kiszűrésében a pedagógusoknak komoly szerepe van, a szülői elfogultság és az egyre nyomasztóbb teljesítménykényszer ugyanis gyakran sodorja tévútra a zeneiség iránt kevésbé fogékony gyermekeket. Önmagában az iskola is sokat követel a gyermek energiájából, de mellette a szülők sokszor elvárják, hogy sportoljon és többféle művészeti ágban is képezze magát. Ez pedig fordítva sülhet el: a túlhajszolt fiatal nyűgként gondol a kevés szabadidejét is felemésztő pluszfoglalkozásra, és akkor is feladja, ha éppenséggel lenne hozzá tehetsége.

A zeneiség elsajátítása azonban rendkívül fontos a fiatalok fejlődése szempontjából akkor is, ha van tehetségük hozzá, de akkor is, ha nincs. Egy gyereknél nem is annyira az énekhangra kellene koncentrálni, inkább játékosan bevezetni a zenébe, ezalatt pedig egy képzett pedagógus felfedezhetné, hogy kinek jó a ritmusérzéke, tiszta a hangja, és a megfelelő időben kinek érdemes elkezdeni a képzését. Az amatőr zenélés természetesen mindenkié - mondta László Szilvia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.