Fiatalok, mégis szívhalál végez velük

A váratlan, hirtelen szívhalál a gondosan vizsgált, világhírű sportolók esetében mindig érthetetlennek tűnik. Kanadai kutatók vizsgálata szerint már ilyenkor is többnyire a koszorúér-betegség a halál oka.

A szívmegállás Európában évente csaknem félmillió halálhoz vezet. Ennek része, hogy sok súlyos, hosszú betegségben szenvedő ember szintén hirtelen szívhalállal fejezi be életét. Az igazi dráma az, amikor egészségesnek tartott, panaszmentes fiatalemberek hirtelen összeesnek és meghalnak: az orvosi szaknyelv ezt hívja hirtelen, váratlan szívhalálnak.

A félautomata defibrillátor használataAz esetek többségében először a vérkeringés azért áll meg, mert a szív a szabályos összehúzódások helyett remegni, fibrillálni kezd és így a véráramlás megszűnik. Ezt a végzetes szívritmuszavart lehet szerencsés esetben áramütéssel, erre a célra szerkesztett műszerrel, defibrillátorral megszüntetni.

Dabit Arzamendi és munkacsoportja a Montreali Szív Intézetben kanadai és spanyol eseteket vizsgált: 40 évesnél fiatalabb korban hirtelen elhunyt emberek halálának okát kutatta. Összesen 243 olyan halálesetet találtak, ahol igen részletes kórtörténet is rendelkezésre állt és boncolás történt. Csak erőszakmentes, kórházon kívüli halálesetekkel foglalkoztak.

Ebből a csoportból 97 fiatal ember (39,9 százalék) egyértelműen szívhalállal fejezte be életét, közülük 58 esetnél koszorúér-szűkületet találtak. A húszévesnél fiatalabbak között koszorúérbeteg nem volt, de a 20-30 évesek között a halál oka 37 százalékban koszorúér-szűkületnek bizonyult, a 31-40 esztendős hirtelen halottak csoportjában pedig már 80 százalékban koszorúér-betegséget találtak.

A kutatók a koszorúér-betegség jól ismert kockázati tényezői közül az elhízást és a kóros vérzsírszintet emelik ki. Hangsúlyozzák, hogy ennek a két befolyásolható rizikó faktornak a gyakorisága világszerte növekszik.

Rámutatnak arra, hogy az idősebb korosztályokban a vezető halálok a szív- és érrendszeri betegségek csoportja, és eredményeik alapján ez a korábbi időszakhoz képest mind fiatalabb életkorban megjelenik. Nemcsak az orvosok, hanem az egész társadalom érdeke a megelőzés, amelyet már a gyermekkortól szükséges megkezdeni.

A tanulmányt az American Heart Journal közölte.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!