Öt városban is álorvosok végeztek kardiológiai vizsgálatokat

Csodatermékeket értékesítettek, illetve szív- és érrendszeri vizsgálatokat is végeztek magukat orvosnak kiadó csalók.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség újabb vádiratot nyújtott be az egészségügyi vizsgálatokat színlelő és "gyógyító" csodatermékeket üzletszerűen értékesítők ellen. A vádiratok szerint egy 39 és egy 38 éves férfi 2015-ben elhatározta, hogy egészségügyi felmérésnek álcázott termékbemutatókon – javarészt időskorú sértettek részére, őket megtévesztve – silány minőségű termékeket értékesít a valós értéket jóval meghaladó áron – közölte a Fővárosi Főügyészség. A cég alkalmazottai a sértetteket telefonon kutatták fel, majd szív- és érrendszeri vizsgálatra hívták meg Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Kecskeméten és Pápán. A vizsgálatokat, az illúzió megerősítése érdekében, fehér köpenyes dolgozók végezték el, egyes esetekben orvosok is közreműködtek.

álorvos, csalás, csalók, átverés
Álorvosok végezték a vizsgálatokat. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Hamis diagnózis, hamis gyógymód

Amíg a sértettek az egyébként fiktív és a megijesztésükre szolgáló, negatív eredmény elkészültét várták, a cégnél bemutatták nekik azokat az akár több százezer forintba is kerülő "csodatermékeket", amelyekről a valós minőségüket felnagyítva, azt állították, hogy az egészségügyi panaszokat meg tudják szüntetni. Volt olyan ágynemű-garnitúra, amelyhez a hamis használati és kezelési útmutatót a főszervező vádlottak készítették el. A sértettektől az alkalmazottak a termékekért (matrac, paplan, lágylézer készülék) 60 ezertől 900 ezer forint közötti összegeket kértek és többnyire kaptak is, miközben különböző akciós ajánlatokra hivatkozva befolyásolták a megjelenteket. 

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a két főszervező, mint felbujtó ellen százharmincnégy rendbeli csalás mellett a mostani vádiratában négy további csalás bűntette miatt emelt vádat, illetve megvádolt további harminc terheltet, köztük két orvost, illetve egy értékesítőt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság megkezdte a második vádirat vádlottjai vonatkozásában az előkészítő ülések megtartását. Hét vádlott a bűnösségét már be is ismerte, és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról, velük szemben a bíróság pénzbüntetést, illetve végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. Az ügyészség kilenc vádlottal – köztük a két főszervezővel – szemben végrehajtandó börtönbüntetésre ítélést indítványoz. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!