Ezek a magánegészségügy legnagyobb előnyei

A magánegészségügy egyik nagy előnye, hogy a lakossági igényeket követve bővülhet, átalakulhat. Az Év magánklinikája abszolút fődíjasának, a Budai Egészségközpontnak az orvosigazgatóival beszélgettünk.

A túlterheltséggel és szakemberhiánnyal egyre nagyobb mértékben küzdő, állami egészségügyi ellátás mellett egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a magánszféra. Az egyre nagyobb számban és szélesebb szolgáltatási palettával jelentkező magánklinikáknak egyszerre kell biztosítani a kor elvárásainak megfelelő, magas szakmai színvonalat, illetve a betegeknek is megfizethető alternatívát kínálni a gyógyulásra. A HáziPatika.com ezen klinikák közül emelné ki a legkiválóbbakat az Év magánrendelője pályázattal, melynek abszolút fődíjasa a tavalyi év után 2017-ben is a Budai Egészségközpont lett.

Az alapellátásban dolgozó orvosok között több mint 500 praxis tartósan betöltetlen. A legnagyobb hiány Magyarországon az érsebészet területén van. A legnagyobb hiányszakmákról az alábbi cikkünkben írtunk!

Fontos, hogy az orvos is jól érezze magát

"Nagy megtiszteltetés, hogy a számos induló közül már második alkalommal a mi egészségközpontunk nyerhette el a fődíjat" - mondta el a HáziPatika.com kérdésére Dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont egyik orvosigazgatója. Hozzátette: az intézményben már csaknem 500 munkatársunk dolgozik az ügyfelek egészségéért, akik nem pusztán az egészségügyben sokszor hangoztatott "tűzoltást" végzik, de nagy hangsúlyt fektetnek az egészségértés növelésére és a megelőzésre is. Hónapról-hónapra több ezer páciens egészségéért dolgoznak, de a nagy számok ellenére is törekednek a családias, betegközpontú ügyintézés fenntartására - tette hozzá.

A magánszektor egyik nagy előnye, hogy rugalmasabban alkalmazkodhat a lakossági igényekhez és palettáját az aktuális trendekhez, gyógyászati irányvonalakhoz igazíthatja. "Ha a privát szférában a pácienseknek arra van igénye, hogy hetente ne 15, hanem 75 ultrahang készüljön, akkor meg kell keresni a megfelelő szakembert, hogy ezt biztosíthassuk" - mondta el az orvosigazgató. Persze a színvonalas ellátáshoz profi szakmai gárda is szükséges, a hazai orvoselvándorlást pedig - ha kisebb mértékben is - a magánszektor is megsínyli. "Számos szolgáltatás van a munkavállalók részére is, konferenciákat szervezünk a képzettség szinten tartásáért, illetve rekreációs és közösségépítő programokat, hogy ötszáz ember között se érezzék magukat idegennek" hangsúlyozta. Az orvosigazgató szerint egyfajta "orvosklub" is alakult, ahol szakmán belül megoszthatják egymással tapasztalataikat a dolgozók, ilyen módon a képzettség jó kapcsolati háló kiépítésével bővíthető.

A Budai Egészségközpont orvosigazgatói és a HáziPatika.com főszerkesztője a díjátadón
A Budai Egészségközpont orvosigazgatói és a HáziPatika.com főszerkesztője a díjátadón

Miután az internet már gyakorlatilag minden magyar házba utat talált, a modern magánklinikáknak a webes felületre és az ott történő kommunikációra is nagy hangsúlyt kell fektetnie. "A mai világban alapvető szolgáltatás már, hogy egy beteg akár a világ másik végéről is meg tudja nézni a neten, mikor rendel a fogorvos, milyen árakkal dolgozik, és hogyan lehet hozzá időpontot foglalni. Alap továbbá az is, hogy az orvos diagnózisa érthető, átlátható, és legfőképp visszakövethető legyen" - magyarázta Dr. Nagy Judit.

Fontos az orvosigazgató szerint az is, hogy a Budai Egészségközpontban zajló szakrendelések esetén 30 percnyi idő jut egy páciensre, akivel a kezelést követően is élő kapcsolatot tartanak fenn. Számítógépes adatbázisuknak köszönhetően figyelmeztethetnek például arra, hogy meg kell ismételni egy korábban beadott kullancsoltást , nehogy elölről kelljen kezdeni a teljes oltási sorozatot. Saját fejlesztésű webes felületükön a klinika páciensei meg tudják nézni a leleteiket és orvosi vizsgálatra is jelentkezhetnek.

Új informatikai adatbázis az átláthatóságért

A közfinanszírozott ellátás számos ismert nehézsége mellett egy alternatív lehetőséget nyújt a magánszféra a méltányosabb gyógyításban - mondta el a HáziPatika.com kérdésére a Budai Egészségközpont másik orvosigazgatója, Dr. Lajos Éva. "Az, hogy ismételten elnyertük ezt a díjat rendkívül megtisztelő, egyúttal visszajelzés arra, hogy nem dőltünk hátra, folytatjuk a 17 éve megkezdett munkát. A magánklinikákban több idő jut a betegre, akiket nem csupán egy laikus számára nehezen értelmezhető papírral indítanak útnak, de van lehetőség rá, hogy elmagyarázzák az egészségi állapotának velejáróit , és mérlegeljék a kezelési lehetőségeket. Folyamatos innováció jellemzi a Budai Egészségközpontot, ezzel együtt előtérben a betegellátás biztonsága, korszerű eszközökkel, kiemelt munkakörülmények között végezzük a gyógyítást" - tette hozzá az orvosigazgató.

Dr. Lajos Éva elárulta: a harmadik kerületben hamarosan új telephellyel bővül az egészségközpont, a jövő évben webes alapú, új informatikai adatbázisrendszert is elindítanak majd, ami korszerű módon, a betegek számára hozzáférhetően kezeli az adatokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!