Elemi Rehabilitációs Részleg nyílt a Vakok Állami Intézetében

5 új lakószobát alakítottak ki a Vakok Állami Intézetében, itt 15 látássérült tanulhatja meg, gyakorolhatja be az önálló életvitelt. Az intézetben 20 éve nem volt ilyen jelentős beruházás.

Az ehhez szükséges pénzt az intézet a Salva Vita Alapítvánnyal együttműködve, pályázaton nyerte el.

Az új szobákban a komplex rehabilitáció-elemi rehabilitáció jegyében akadálymentes fürdőszobák, (tanfürdő,fürdők) konyhák (tankkonyha, teakonyha) is helyet kapott.

Az átalakítás érintette az elemi rehabilitációt szolgáltató részleg egészét, a computer és interjú szobát, oktató termeket, társalgót. Új és megváltozott funkciójú helyiség kialakítására, valamint bútorok és eszközök vásárlására, valamint kölcsönözhető használati eszközök beszerzésére is sor került.

A felnőtt korban látássérültté vált emberek támogatására indított programot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatja.

A Vakok Állami Intézetének elemi rehabilitációs csoportja a látásképesség fenntartásában és javításában nyújt segítséget, illetve abban, hogy az illető megtanulja az önellátási és háztartásvezetési tevékenységeket, fejlődjön a tájékozódási képessége és könnyebben tanuljon új útvonalat.

A végső cél, hogy a tudásuknak, képességeiknek megfelelő munkalehetőséget is találjanak, ennek felkutatásában, a munkaviszony létesítésében, a munkafolyamatok betanulásában, a munkahelyi közösségbe való beilleszkedésben is segítenek a szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?