Egyre fiatalabbakat érint ez a népbetegség

A helytelen életmód nyomán csaknem megduplázódott a 2-es típusú cukorbetegek száma az elmúlt 20 évben Magyarországon. A betegség nagyjából minden tizedik felnőttet érint, azonban gyerekeknél is előfordulhat.

Az elmúlt 20 évben a duplájára növekedett itthon a cukorbeteg felnőttek és gyerekek száma. Az adatok szerint 2021-ben 1,1 millió felnőtt élt cukorbetegként, a 18 év alattiak körében pedig 5158 diabéteszes esetről tudtak.

A rossz táplálkozási szokások, a mozgásszegény életmód és a túlhajszolt életvitel egyaránt kedvez a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának. Ma már ez nem csak az idősebbek problémája, hiszen azt láthatjuk, hogy a gyermekek körében is gyakoribbá vált a diabétesz, részben a helytelen életmód következtében”

– mutatott rá dr. Bartos Tímea, az Affidea Magyarország belgyógyász szakorvosa, diabetológusa. Mutatjuk, a szakember szerint mit kell mindenképpen tudnod erről a betegségről.

kisfiú megméri a vércukorszintjét
A gyermekek körében is gyakoribbá vált a diabétesz. Fotó: Getty Images

Ebben más a 2-es típus, mint az 1-es

Az 1-es típusú cukorbetegség esetén valószínűsíthetően egy autoimmun mechanizmus következtében károsodik a hasnyálmirigy bétasejtjeinek működése, és így nem termelődik elegendő inzulin. Ezzel szemben a 2-es típusú diabétesznél a hasnyálmirigy termel inzulint, de az nem tudja megfelelően kifejteni a hatását, az inzulinrezisztencia miatt.

Ez a kóros folyamat évekig lappanghat tünetmentesen, de bizonyos jelek azért árulkodóak lehetnek, például az alábbiak:

  • gyakori ivás és vizelés,
  • homályos(abb) látás,
  • fejfájás,
  • fáradtság,
  • hirtelen és indokolatlanul bekövetkező testsúlycsökkenés,
  • fokozott izzadás,
  • gyakori húgyúti és hüvelyi fertőzések,
  • nemi szerv gyulladása (férfiaknál is),
  • bizonyos bőrtünetek megjelenése,
  • nem gyógyuló sebek kialakulása.

Komoly következményei lehetnek

A 2-es típusú diabétesz kialakulásában a genetikai tényezők mellett szerepet játszik az elhízás, a magas cukor- és kalóriatartalmú ételek nagyarányú fogyasztása, a mozgásszegény, ülő életmód és a stresszes életvitel is. Mivel a cukorbetegség eleinte nem feltétlenül okoz panaszokat, rendszeres szűrése rendkívül fontos, hiszen nagyon komoly szövődményekkel jár a betegség.

„A cukorbetegek körében jóval gyakrabban fordulnak elő a szív- és érrendszeri betegségek, így a szívinfarktus és a stroke, valamint a perifériás érbetegségek is, amelyek súlyos esetben akár amputációval is végződhetnek. A magas vércukorszint tönkreteszi az idegeket; az életvitelt rontó, fájdalmas neuropátia alakulhat ki. A szem is károsodhat, akár meg is vakulhat a cukorbeteg, illetve a magas vércukorszint a vese működését is veszélyezteti, súlyos esetben veseelégtelenség is felléphet” – emelte ki dr. Bartos Tímea.

Tudtad, hogy a kórkép akár mentális problémákat is előidézhet? Olvasd el a részleteket a cukorbetegség ritkán említett szövődményéről.

Ilyen gyakran érdemes szűrésre menni

A diabetológus szerint 40 év felett évente legalább egyszer érdemes laborvizsgálatot végeztetni. Akinél fokozottan fennáll a diabétesz kialakulásának veszélye, különösen fontos a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás beiktatása az életvitelbe. Ma már a cukorbetegség minden típusát lehet modern készítményekkel – tablettákkal vagy injekciókkal – kezelni, ezt egészítik ki az életmódbeli javaslatok. Fontos a szénhidrátszegény – vagyis naponta csupán 160 gramm szénhidrátot engedélyező – diéta, a rendszeres fizikai aktivitás, valamint az optimális testsúly megtartása is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!