Egymilliót kerestek a felmondott ajkai orvosok

A Házipatika.com szeptember 7-én számolt be arról, hogy minden ápoló felmondott az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán. Szeptember 21-én pedig kiderült, hogy az orvosok is beadták a felmondásukat.

Válság van az ajkai intenzíven

Mint ismeretes, az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán dolgozó valamennyi orvos - összesen öt - felmondta munkaviszonyát az intézményben - számolt be múlt héten a Magyar Narancs. Mint írták, az intenzív osztályon öt orvost foglalkoztatnak, akik huzamos ideje, többségük több mint 10 éve dolgozik az intézményben, tehát összeszokott orvosgárdáról van szó. Négyet közülük vállalkozóként alkalmaznak, az osztályvezető főorvos viszont közalkalmazott, ő munkaszerződéssel kötődik a kórházhoz. A lap információi szerint az is közrejátszott az orvosok döntésében, hogy a tapasztalatlan nővérgárda megnehezítette a szakmai feladatok maradéktalan ellátását.

Egymilliót kerestek a felmondott ajkai orvosok, ajkai Magyar Imre Kórház Ajka Magyar Imre Kórház orvoshiány felmondás kórház betegellátás
Havi egymilliót kerestek a felmondott ajkai orvosok

Mivel korábban a kórház intenzív osztályán dolgozó nővérek is valamennyien beadták a felmondásukat , a főigazgató úgy töltötte fel a létszámot, hogy nyugdíjból hívtak vissza nővéreket, a gyerekosztályról delegáltak munkatársakat, illetve "bérnővéreket" is foglalkoztatnak.

Havi egymilliót keresnek az orvosok, akik felmondtak

A cikkben megjegyzik, hogy az intenzív osztályokon hálapénzt csak ritkán kapnak a szakdolgozók és az orvosok, ezért tényleges bérük sokszorosan elmaradhat kollégáik juttatásaitól.

Az Ajkai Szó című önkormányzati lap birtokába került egy dokumentum, ami a távozó orvosok béréről árulkodik. A lap szerint az aneszteziológus orvosok ötezer forintos órabérben dolgoznak Ajkán, ami havi szinten bruttó 960 ezer forint bevételt jelent számukra - derül ki számlából, mely a linkre kattintva tekinthető meg. Mint írják, a feladatot vállalkozóként látják el, tehát ebből az összegből még ki kell fizetniük a saját adóikat, valamint a vállalkozás egyéb költségeit.

Túl sokat kértek az orvosok

Az Állami Egészségügyi Ellátó közleménye szerint a kórház menedzsmentje már tárgyal a szabad kapacitással rendelkező orvosokkal, és az átszervezéseknek köszönhetően továbbra is folyamatos lesz az ellátás az érintett osztályokon. A közlemény kiemeli: a kórház vezetősége korábban többször is tárgyalt az érintettekkel, magas bérköveteléseiket azonban nem tudták teljesíteni, mivel az komoly bérfeszültséget okozott volna. A vezetésnek másfél hónapja van a távozók pótlásának megoldására, addig tart ugyanis a felmondási idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!