Egy légtér az irodában: ezért vagyunk rosszul a munkahelyünkön

Akár 32 százalékkal is csökkenhet a dolgozók jó közérzete, a termelékenység pedig 15 százalékkal esik vissza a modern, nyitott légterű, nyüzsgő irodákban.

Az új tanulmány eredményeit a kutatók Channel 4 brit kereskedelmi csatorna The Secret Life of Buildings (Az épületek titkos élete) című műsorában ismertették, miközben bemutatták, hogy Tom Dyckhoff műsorvezető és építészkritikus agyhullámai hogyan változnak egy nyitott légterű irodában. A kísérlethez egy különleges sapkát használtak, mely jelezte, hogyan változik a műsorvezető agyműködése mialatt az irodában tartózkodott. Az eredmények szerint Dyckhoff valóban sokkal nyugtalanabb és zaklatottabb volt.

Fred Gage, a San Diegó-i Salk Intézet genetikai laboratóriumának professzora elmondta, hogy az első ilyen nyitott légterű irodákat még az 1950-es években tervezték, azzal a szándékkal, hogy a dolgozók szabadon tudjanak közlekedni, és könnyen kommunikálhassanak egymással, mely elősegíti a kreatív munkát. Az irodák azóta nagyon népszerűek lettek, és gyorsan elterjedtek. A kísérlet azonban rávilágított arra, hogy a tervezők nem számoltak azzal, hogy a nyüzsgő irodák légköre inkább hátráltatja a munkát, mint segíti. Elég, ha csak megszólal egy telefon a szomszédos asztalon, és a dolgozó máris arra figyel.

A tágabb helyiségekben emellett az sem mindegy, mennyire steril a dolgozó közvetlen környezete. Azok a cégek, amelyek például megengedik, hogy alkalmazottaik a saját tárgyakat, esetleg növényeket helyezzenek el az asztalukon, sokkal otthonosabban érzik magukat, és növekszik a termelékenységük is. Ezt Dr. Fred Gage is alátámasztotta azzal a laboratóriumi körülmények közt végezett kísérletében, amely során egerek agyát vizsgálta. A kísérletből kiderült, hogy az ingergazdag környezetben tartott egerek az agyi teljesítménye 15 százalékkal nőtt, sőt új idegsejtek kialakulása is megfigyelhető volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!