Egészségügy: kijelölték az új utakat

Az alapellátásban dolgozó orvosok elöregednek, a betöltetlen praxisokra nincsenek jelentkezők. dr. Rurik Imre, a Debreceni Egyetem tanára, a Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék vezetője a MedicalOnline-nak nyilatkozott.

Tavalyelőtt ugyan megjelent az " Alapellátási törvény ", amely kijelölt új utakat, de ezekre még nem lépett rá senki. A jogszabály ugyanakkor megoldatlanul hagyott évtizedes problémákat. Az alapellátás ennek ellenére még mindig az egyik legjobban teljesítő eleme a hazai egészségügynek. Mindegyik egyetemen azt látjuk, hogy a friss szakorvosok nem akarnak önálló praxist, inkább helyettesítenek, mert az idősebbek meg tudják ezt fizetni a kétségkívül nagyobb finanszírozásból, de kilépni nem tudnak a rendszerből. Nincs vevő a praxisaikra.

orvosok
Nincs, aki átvegye a stafétát

A kormányzat segíti a vásárlást a korábbi OEP és jogutódja által folyósított támogatással, de ez még mindig kevés az önállóságra, legalábbis azokon a településeken, városokban, ahol van elég orvos. Például Debrecenben most is 10 millió körül cserélnek gazdát a praxisok, mert van elég vásárló, akit többnyire családja támogat a vételben. A nagyon hátrányos helyzetű települések azonban továbbra is orvos nélkül maradtak.

Évek óta látványos az orvosok külföldre vándorlása . A fiatal háziorvos az egyik leginkább "piacképes" szakember. Képzése rövidebb időt igényel, mint más szakmákban. A tehetősebb külföldi országokban is éppúgy elöregszik a szakma, de vonzzák a fiatalokat: sok pénzzel és kiszámítható életpályával.

Magyarországon évről évre csökken a háziorvosok száma, ezzel együtt emelkedik a tartósan betöltetlen praxisoké. Egyéb tényezőket is figyelembe véve látszik, hogy a nem is olyan távoli jövőben akár másfél millió ember maradhat háziorvos nélkül. Részletek!

Azok a fiatal kollégák, akiket nem köt ide a tehetős családi háttér és értékes ingatlan, mobilisak. Nálunk is sokat segítene egy látványos, nagyságrendi emelés. Az utóbbi 5-6 évben a praxisfinanszírozás 50-60 százalékkal emelkedett. A háziorvosi vállalkozásokat nem érinti a rezsicsökkentés, sok önkormányzat továbbra is kiveti a helyi iparűzési adót, némelyik viszont lakással, letelepedési támogatással segíti az ott elhelyezkedni kívánó háziorvost - mondta a professzor.

Forrás: MedicalOnline.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.