Díjazták újságírónkat az Év Orvosa médiapályázatán

Tegnap tartották a "Média az orvosokért 2012" pályázat eredményhirdetését, ahol újságírónk, Kiss Verus a 3. díjat hozta el. Az Astellas Pharma Kft. a MÚOSZ szakmai együttműködésével Az év orvosa 2012 pályázathoz csatlakozóan hirdette meg a versenyt.

A szakmai pályázatra olyan pályaműveket vártak, melyek az emberi és szakmai vonatkozásban egyaránt nagyszerű orvosi teljesítményekre, az orvosi helytállásra, a kezelés, illetve a gyógyítás során kialakuló különleges orvos-beteg kapcsolatokra, valamint ezek gyógyulásban betöltött szerepére hívja fel a laikus közönség figyelmét.

A 42 beérkezett pályaműből - melyek között rádiós, televíziós, online és nyomtatásban megjelent írások is voltak - független és jelentős szakmai múlttal rendelkező bíráló bizottság választotta ki a legjobbat. A bizottság tagjai: Kéky Kira (egészségügyi szakújságíró), Király Erzsébet (az MTVA munkatársa, a Kossuth Rádió Krónika című műsorának szerkesztője) és Győrfi Pál (az OMSZ kommunikációs vezetője, szóvivője). A pályázat védnöke Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke.

Szerkesztő-újságírónk, Kiss Verus "Együtt - az utolsó lélegzetig" című riportjával megosztott harmadik helyen végzett a médiapályázaton. Cikkében a Tüdőér Egylet megalakulásának történetét dolgozta fel, különös tekintettel a szervezet elnöke és alelnöke között kialakult, különleges orvos-beteg kapcsolatra, a kettejük munkájára, amit a pulmonális hipertóniás betegek érdekében végeznek.

Az első helyezett Pungor András (168 óra) lett "A száguldó orvos" című munkájával. A második helyet Dr. Keresztúriné Kisistók Tímea (Szegedi Városi Televízió), "35 év a koraszülöttekért" című munkájával érdemelte ki. A megosztott harmadik hely másik díjazottja - munkatársunk mellett - Bak Anita (MTVA Kossuth Rádió) lett, aki az "Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet" című munkájával érdemelte ki az elismerést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.