Bizonyították, hogy elihatjuk az eszünket

Ha valaki elég sokáig és elég sokat iszik, talán az agya már sohasem lesz képes teljesen regenerálódni. Az alkohol ugyanis még utánpótlás nélkül is képes heteken át tovább rombolni az idegsejteket, amivel a memória és a tanulás képességeit teszi tönkre. Ma Magyarországon mintegy 800 ezer alkoholista van, de a szeszfogyasztás miatti leépülés problémája valószínűleg sokkal több embert érint.

Egy átlagos magyar évente 14 liter 96 százalékos tiszta szesznek megfelelő italt fogyaszt el, így nem csoda, hogy évente közel 30 ezren halnak meg valamilyen alkohol okozta megbetegedésben. Ez másfélszerese annak, ahányan a dohányzás miatt meghalnak. Azért nehéz harcolni az alkoholizmus ellen, mert beigazolódott, hogy ha mindkét szülő alkoholbeteg, akkor 70 százalék, ha csak az egyikük, akkor 50 százalék az esélye az utódaik alkoholizmusának genetikai okokra visszavezethetően. A maradék 50 százalék azonban a közösségi mintákat követve szoknak rá az ivásra, pedig talán nem tennék, ha tisztában lennének azzal, amit egy spanyol vizsgálat kimutatott.

alkohol
Az alkohol az utolsó pohár után még hetekig pusztítja az agyunkat. Fotó: 123rf

Az agyunknak van egy nagyon fontos szövete, az úgynevezett fehérállomány , amelyről a tudósok csak az elmúlt évtizedben derítették ki, hogy ez nem egy passzív struktúra, hanem az idegszálak olyan tömege, amely jelentősen befolyásolja a tanulást és az agy egészének működését. A kutatások az is kimutatták, hogy az alkohol káros hatással van a fehérállományra, még azután is, ha egy érintett abbahagyta az ivást. Erről a JAMA Pszichiatry folyóirat számolt be nemrégiben.

Nem elég kijózanodni

Azt már korábbi vizsgálatok feltárták, hogy az alkohol lerontja a fehérállomány szerkezeti minőségét, még akkor is, ha az ember csak mérsékelt mennyiségű alkoholt fogyaszt, s ez idősebb korban felgyorsuló kognitív hanyatláshoz vezethet. A JAMA által közölt új tanulmány az elsők között vizsgálta a fehérállomány állapotát, azután, hogy az alanyok már több hete nem nyúltak a pohár után. A kilátások nem túl jók annak alapján, amit találtak. Santiago Canals , a spanyol Idegtudományi Intézet vezető kutatója a tanulmány szerzője ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy eddig "senki sem akarta elhinni, hogy alkohol hiányában is folytatódik a rombolás az agyban."

A vizsgálatokat embereken és patkányokon is elvégezték. Az emberek csoportjában 46 évesnél idősebb férfibetegek voltak, akik mind a 90-en alkoholfogyasztás problémáik miatt kaptak kórházi kezelést. A kontrollcsoportba 36 egészséges férfi tartozott, 41 éves átlagéletkorral. A kutatók MRI-vel szkennelték a betegek agyát, és azt tapasztalták, hogy bár a 90-es csoport tagjai már hat hete tartózkodtak az alkoholtól, az agyukban még mindig megvoltak a fehérállomány negatív elváltozásának jelei.

Ahhoz, hogy megértsék e változások pontos természetét, a tudósok alkoholfüggő patkányokkal is folytattak vizsgálatokat. Miután átmentek az absztinens perióduson, a patkányok fehérállományában általános változás volt megfigyelhető, ami a legintenzívebb a corpus callosum és a fimbria nevű területeken volt. Az előbbi az agy bal és jobb oldala közötti híd, míg az utóbbi olyan idegszálakat tartalmaz, amelyek a hippokampuszhoz kapcsolódnak. A hippokampusz a tanuláshoz és az emlékezéshez elengedhetetlen agyi struktúra, amelyről jól ismert, hogy az erős ivás hatással van rá.

Nincs teljes regeneráció

Kimutatták, hogy a krónikus alkoholfogyasztás csökkenti a hippokampusz teljes térfogatát, ami megnehezíti az emlékek megőrzését és az új dolgok megtanulását. Az viszont nem világos, hogy a hippokampusz képes-e meggyógyítani magát azután, hogy az alkoholizálás végleg abbamarad.

Világszerte minden húsz halálesetből legalább egy hátterében az alkoholfogyasztás húzódik meg - állítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése. Az áldozatok több mint háromnegyede férfi. Az adatok szerint nem csak az alkohol nyomában járó betegségek szednek áldozatokat, hanem az esetek harmadában valamilyen sérülés válik végzetessé, beleértve a részeg sofőrök okozta közlekedési baleseteket, a verekedéseket és az öngyilkosságokat. Részletek!

Most már nyilvánvaló, hogy az alkohol által okozott károk legalább hat hétig megmaradnak - írja az Inverse magazin. A kutatók további vizsgálatokat terveznek, hogy feltárják azt a folyamatot, amely az agyban bekövetkező változást okozza, és megvizsgálják, hogy mi történik az aggyal, ha az alkoholfogyasztást felváltja a józanság. Az eddigi eredmények szerint a detoxikáció után az agy regenerálódhat, de valószínűleg sohasem gyógyul meg teljesen. Ezért az a megállapítás, hogy "elitta az eszét" néhány alkoholista esetében valószínűleg tényként kezelhető még akkor is, ha végül felhagy az ivással. Azaz jobb bele sem kezdeni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő - az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!