Egy középkorú, magas férfi megpróbálta elérni a 61-es buszt, az út túloldaláról rohanva a busz elé. A buszsofőr nem számított utasra abból az irányból, így lassan elkezdett kigurulni a megállóból. Kis sebességgel ugyan, de ekkor elütötte a férfit. Kiérkező egységként rögtön láttuk, mi történt, a jármű szélvédőjén ugyanis hatalmas horpadás tátongott. Hatalmas ütés érhette a fejét - gondoltuk, így mindenképp felmerült az agyrázkódás gyanúja. A sérült a busz mellett állt, fejét fájlalta, de nem tűnt különösebben rossz állapotúnak. Ám ahogy befektettük a hordágyra és beszíjaztuk, felpörögtek az események. Kijelentette, hogy ő nem akar kórházba menni, csak annyit szeretne tudni, hogy hol van. Elmondtuk neki. Aztán megkérdezte, hogy mi történt? Erről is tájékoztattuk. Majd arról érdeklődött, hogy hány óra van. Válaszoltunk. Majd újra következett az első kérdés. A már hallott kérdéseket váltogatta, nem emlékezve arra, hogy mintegy 20 másodperccel ezelőtt már kapott választ.
Nagyon nehéz érvelni egy ilyen helyzetben, ezért, hogy lecsökkentsük az "Én nem akarok kórházba menni!" felkiáltások és az ezzel járó kapálózások számát, megkülönböztető jelzéssel száguldottunk a kórház felé. Ebben az esetben szó sem lehetett arról, hogy tiszteletben tartsuk az önrendelkezési jogát, hiszen láthatóan veszélyben volt.
A fenti eset elszenvedője mégis a szerencsésebbek - ha lehet így fogalmazni - közé sorolható. A beteget akarata ellenére is be lehetett vinni a kórházba, mert a tünetei egyértelműek voltak. Ám van, aki nem ilyen "szerencsés".
Egy barátom és a menyasszonya autóbalesetet szenvedett. Sem a kocsinak, sem nekik nem lett komoly bajuk - látszólag. A lány beütötte a fejét az oldalsó szélvédőbe, de nem érzett semmit, így a mentők határozott javaslata ellenére úgy döntött, saját felelősségére hazamegy. Másnap reggel a barátom holtan találta maga mellett az ágyban. A boncolás során kiderült, a súlyosnak ugyan nem tűnő koponyatrauma kis fokú koponyaűri vérzést okozott, ami a helyszínen nem járt tünetekkel, ám alvás közben bevérzett a lány agya, és meghalt.
Bevallom, bár idegesítő ötszázszor válaszolgatni ugyanazokra a kérdésekre, mégis jobban szeretem, ha a koponyasérülteknél egyértelműen jelentkeznek az agyrázkódás tünetei - így fel sem merül, hogy nem viszik be a kórházba. A történtek óta mindig valami furcsa érzés fog el, amikor elengedek egy-egy ilyen beteget, aki a kérlelés ellenére sem hajlandó kórházba menni.
Mikor beszélhetünk agyrázkódásról?
Agyrázkódásról akkor beszélhetünk, amikor külső behatás miatt az agy nekiütődik belülről a koponyacsontnak, olyan mértékben, hogy az agyat körülvevő agyi-gerincvelői folyadék már nem tudja kivédeni. Ilyenkor horzsolás léphet fel, sérülhetnek erek és idegek is.
Az agyrázkódás tünetei:
- a koponyasérülés után a beteg néhány óráig/napig panaszmentes, majd bágyadttá, aluszékonnyá, étvágytalanná válik
- fejfájás, hányás jelentkezik
- az egyik pupilla tágabb lesz (ez egy nagyon riasztó jel, agynyomásfokozódásra utal)
- térben és időben dezorientált, tehát nem tudja, hol van, milyen dátumot írunk (ezeket érdemes minden fejsérülttől megkérdezni)
- emlékezetkiesése van
- szokatlan, zavart a viselkedése, nem adekvát cselekvési kényszert észlelünk nála
- fény- és hangérzékenység lép fel
- egyensúlyzavar, esetlen mozgás figyelhető meg
- lelassult beszéd, esetleg beszédzavar jelentkezik
- látászavarra panaszkodik.
A tünetek együtt és külön-külön is előfordulhatnak, a legkülönfélébb variációkban, ilyenkor mindenképpen koponyaröntgen, CT és valószínűleg neurológiai kivizsgálás szükséges. Amennyiben ezeket tapasztaljuk, azonnal hívjuk a 112-t, és tájékozódjunk, hol kaphatunk a leggyorsabban szakszerű segítséget.
A szerző mentőápolóként dolgozik.
