Az utolsó utáni pillanatban jött a kormányzati ígéret az egészségügyben dolgozók béremeléséről : ha nincs érdemi változás, rövidesen tényleg alig maradhat itthon szakszemélyzet, olyan elhivatott szakember, aki infúziót köt be, etet, mosdat, ágytálat cserél.
Kati nővér negyven év körüli. Vékony termetű, igen magas. Kezén madzagból fonott fekete karkötő. Ügyeletestársa, Tímea alacsonyabb. Mindketten bérnővérek. Ez egy új kifejezés. Mindenképpen meg kell tanulnunk, mert egyre inkább kulcsszerepük lesz abban, hogy ne dőljön össze az orvos- és nővérhiányos egészségügyi rendszerünk. Ők főállásban más egészségügyi intézményben dolgoznak, és egy vállalkozáshoz leszerződve ugranak be helyettesíteni, például ebbe a kórházba is. Kati Debrecenben végzett egészségügyi szakközépiskolát, majd egy Veszprém megyei településre költözött. Főállása a veszprémi kórházban van. A kezdetektől szüksége volt arra, hogy megélhetéséért másodállást vállaljon, így hat évig éjszakánként négy-hat órázott a balatonfüredi szívkórházban. Harmadállásként nyaranta egy balatoni strandon, az elsősegélyhelyen életmentő. Sok életet megmentett már.
Elmondta, hogy volt olyan hónapja, amikor négyszáz órát dolgozott, s nettó jövedelme elérte a kétszázezer forintot. Aztán volt műtőssegéd kollégától hallott egy bérnővéreket alkalmazó betéti társaságról, amely három fővárosi kórházzal áll kapcsolatban. Így velük hétszáznyolcvan forintos órabérrel szerződve dolgozott már neurológiai őrzőben, idegsebészeten és itt, a kardiológiai coronariaőrzőben is. Mivel Kati 110 kilométerről jár be dolgozni a fővárosba, s 4500 forint a vonatjegye, nem éri meg tizenkét óráznia, azaz miután halálesettel tarkított ügyeletét itt befejezi, másnap reggel egy másik fővárosi kórházban kezdi az új tizenkét órás munkáját.
Azért nem a veszprémi kórházban vállal túlmunkát hasonló összegért, mert a főállásban foglalkoztatott dolgozók túlmunkáját a kórházak zöme nem fizeti ki.
Bár húsz év gyakorlata van, a régi képzési rendszerben szerzett bizonyítványt. Ezért most OKJ-s képesítésre hajt. A tandíja félmillió forint, amelyet havonta 34 ezer forintos részletekben fizet, a vizsgadíja pedig nyolcvanezer lesz. Így nem tudja azt a kitűzött célját teljesíteni, hogy havonta húszezer forintot félretegyen. Hogy devizahitelét kiváltsa, annak hatvan százalékára munkáltatói kölcsönt vett fel. Aláírt huszonöt évet.
Tímeát, a halk szavú kolléganőt az egyetlen általam ismert török szóösszetételt említve vizsgáztatom. Mit jelent az, hogy tesekür ederim? Azonnal válaszolja: köszönöm szépen. Tímea ugyanis főállásban dialízissel foglalkozó világcégnél dolgozik egy kórházban, és törökországi munkavállalásban gondolkodva törökül tanult.
Borsodi származású vagyok – mondja. Dolgoztam a szikszói kórházban, majd idősotthonban. Budapesten ortopédiára kerültem, majd, hogy több időt töltsek a lányommal, elhagytam az egészségügyet. Biztosítási ügynök voltam, majd ingatlanoztam. Nem nekem való. Dialízises felnőttszakápolónak jelentkeztem, s mellette lakásokat takarítottam. Már évek óta bérnővér vagyok. Az elmúlt két évben az év minden napján dolgoztam, csak nyáron adtam magamnak egy hét szabadságot. De ezt nem lehet sokáig bírni!
A lánya holnap lesz tizennyolc. Elsírja magát, mert valójában nincs pénze ajándékra. - Okos, ügyes lány – szipogja. – Tisztában van a nehézségeinkkel. Eladó lesz egy lakóhelyünkhöz közeli albán pékségben. Tímea a török után most svédül is tanul. Mivel húsz év munkával nem jutott előre, Svédországban szeretne az egészségügyben munkát vállalni.
Ma már egy ápoló számtalan hazai állásajánlat közül választhat. Az alacsony bérek miatt lasszóval keresik a kórházak a szakembereket. Csak két példa. A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet neurológiájára, onkológiájára, pszichiátriájára, nefrológiájára, sebészeti és belgyógyászati osztályaira, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház pszichiátriájára, traumatológiájára és addiktológiájára is folyamatosan keresik a szakembereket. De hiába! A külföldi ajánlatokkal nehéz versenyre kelni. „Már az angol minimálbérrel is nagyon jól járok!” – mondja egy külföldre induló ápoló. „Jelenleg ötezer forintot sem tudok félretenni, sőt a hónap harmadik hetétől a metrómegálló koldusának több pénze van, mint nekem a zsebemben. Tudom, mert mindig mélyen belenézek a kalapjába…”
Forrás: Magyar Nemzet
