Bemutatjuk az ötezer éves egyiptomi orvosnőt

A legenda szerint a történelem első női orvosa az ókori Egyiptomban élt 5 ezer évvel ezelőtt, akinek felbukkanása jól illeszkedik a 20. századi feminizmus virágzásához is.

Az ókori Egyiptom nagyra becsülte a nőket. Sok istennő örvendett nagy tiszteletnek, köztük Hathor (a szeretet és termékenység istennője), Ma'at (az igazság és rend istennője) és Nut (az ég istennője). Az emberi testű, de oroszlán fejű Sekhmet istennő pedig az orvosok és gyógyítók oltalmazója volt. A nők a férfiakkal azonos jogokat élveztek, földet és vállalkozásokat birtokolhattak, bármit viselhettek, amit akartak, elválhattak a férjüktől, és fontos társadalmi pozíciókat tölthettek be. A történelem során elsőként orvosként nyilvántartott nőről Merit-Ptahról azt hitték, hogy Kr. e. 2700 körül a királyi udvar főorvosa volt. A képe még a Királyok-völgyének egyik piramisán is szerepelt - írja a Massive Science .

Merit-Ptah
Ramose thébai kormányzó és felesége, Merit-Ptah. Fotó: Getty Images

Jakub Kwiecinski mikrobiológus és orvostörténész 2019 végén egy cikket tett közzé a Journal of the History of Medicine and Allied Sciences folyóiratban, amelyben Merit-Ptah mítoszát ismerttette. "Majdnem detektívvé kellett átvedlenem, hogy felgöngyölítsem a történetet, minden nyomot ellenőrizve, hogy felfedezzem, hogyan kezdődött az egész és ki találta ki Merit-Ptah-t" - szögezte le a sajtóközleményében .

Ezer évvel elnézve

Merit-Ptah, ahogy ma elképzeljük, úgy tűnik, hogy egy valódi gyógyító, Pesehet alakjából született, akinek a sírját a Kr. e. 25. - 22. századra datálták. Kwiecinski úgy véli, hogy egy másik orvostörténész, Kate Campbell Hurd-Mead véletlenül összekeverte Pesehet és egy névtelen nő személyét, akit (az ötödik dinasztia idején Kr. E. 2700 körül főpapként szolgáló) fia sírjában főorvosként említettek.

Kwiecinski szerint a Merit Ptah név szerepel Ramose thébai kormányzó és főminiszter sírján, mint a sír tulajdonosának felesége. Ez a sír az új birodalom korából származik. Ez azonban nem illeszkedik Hurd-Mead elképzelésébe, amely szerint Merit Ptah-ot az óbirodalomban élt vagy ezer évvel korábban. A neve sem szerepel az ókori egyiptomi gyógyítók listáján, még a legendás vagy ellentmondásos esetek egyikében sem.

Ettől fogva Merit-Ptah legendája virágzásnak indult. Hurd-Mead történelmi munkáját az 1930-as évek elején tette közzé. A második világháború óriási változásokat hozott a nők társadalmi szerepében, és Kwiecinski megjegyzi, hogy Merit-Ptah 1940-ben ismét megjelent egy cikkben, amely az orvostudományban szerephez jutó nőkről szólt. Aztán azzal párhuzamosan, hogy az 1960-as években és az 1970-es évek elején a nők sikeresen léptek fel a hátrányos megkülönböztetés ellen az orvosi iskolában, Merit-Ptah története számos könyvben és cikkben újraéledt és ismételten megjelent a következő évtizedekben. Eközben a feministák ikonként kezdtek ragaszkodni hozzá.

Feminista szimbólum

Merit-Ptah élete mítosz volt. Népszerűsége azonban jól tükrözi a nők nagyon is valódi igényét, hogy egyenlőnek tekintsék őket a tudományban és az orvostudományban. Habár - ahogy a Massive Science cikk szerzője, Cassie Freund, a Wake Forest Egyetem kutatója Kwiecinskit idézi- Merit-Ptah története fehér és eurocentrikus körökben kezdődött, de az afrocentrikus fekete történelemben is szerepelt, ahol "a fekete afrikai tudományos zsenialitás példájaként" ragyogott.

Az antik görögöket tartjuk a nyugati orvostudomány alapítóinak, olyannyira, hogy az orvosok a mai napig a hippokratészi esküvel szentesítik fogadalmukat. Mégis, sok mindent nem tudunk arról, hogyan is gyógyítottak a mai orvosok elődei. Az elmúlt 2000 évben, amennyire csak lehet, megismertük az emberi testet és annak működését. Az ősi orvoslás módszereit azonban érdemes újra felfedezni, már csak azért is, mert rájöhetünk: tudásuk több területen alig volt elmaradottabb a mostani orvosokénál. Részletek!

Bizonyos szempontból nem számít, hogy létezett-e, pontosabban ki az az ember, akit Merit-Ptah-nak tekintünk. A nők számára - orvosok, ápolók, gyógyítók, tudósok - szerte a világon továbbra is ikon és inspiráció. Mint Kwiecinski mondja: "ő egy nagyon valódi szimbóluma a 20-ik századi feminista küzdelemnek, amelyben nőket írnak vissza a történelemkönyvekbe, és megnyitják az orvostudomány, illetve általában a tudomány, a technológia, a mérnöki tevékenységek és a matematika terepét a nők számára." A legenda hatását jól mutatja, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió - International Astronomical Union ( IAU ) - a Vénusz bolygón 1994-ben egy krátert nevezett el Merit-Ptahról, így már mindenképpen halhatatlan, ha élt, ha nem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!