Az inkontinencia olyan egészségügyi és társadalmi probléma, melynek megoldásához az egészségügyi ellátórendszer, a háziorvosi és a szakorvosi hálózat, valamint a betegek és hozzátartozóik szorosabb együttműködésére van szükség - emelték ki egy ma tartott tudományos konferencia előadói. A konferencián szó volt a vizelettartási zavarokról, mint tabutémáról, az inkontinencia járulékos költségeinek csökkentési lehetőségeiről, és azokról a lelki és fizikai problémákról, melyek az inkontinencia következményeként alakulhatnak ki.
A konferencia előadói abban egyetértettek, hogy amíg az inkontinencia tabunak minősül, amíg erről a betegek nem mernek beszélni, addig a házi- és szakorvosok helyzete is nehezebb. "Bár az inkontinencia rengeteg embert érint, mégis sokkal kevesebben vallják ez valódi problémának. Sajnos, csak gyanítani tudjuk, hogy az inkontinencia népbetegség" - mondta dr. Füredi Gyula, az Országos Alapellátási Intézet főigazgató-helyettese. "Az inkontinenciát ugyanúgy be kell vinni a köztudatba, mint egyéb népbetegségeket. A vizelettartási zavarok ugyanis ugyanúgy befolyásolhatják egy család, egy közösség életminőségét, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás, ezt mégsem kötelesek felvezetni a háziorvosok a betegek kartonjára."
Az előadók szerint megoldási lehetőséget jelenthetne olyan inkontinencia-ambulanciák megteremtése, melyek regionális szinten mindenki számára elérhető lenne, és ott szakorvossal, illetve szakápolókkal beszélhetnék meg a problémáikat és a lehetséges kezelési lehetőségeket az érintettek; ezekből a központokból aztán tovább is lehetne irányítani azokat a betegeket, akiknek erre szükségük van.
Mennyi a normál nyugalmi pulzus, és mikor a legjobb megmérni?
Legjobban: