Az általános anesztézia közelebb van a kómához, mint az alváshoz

Az általános anesztézia inkább egy megfordítható, gyógyszerrel kiváltott kómához hasonlítható, nem pedig mély alváshoz - közölték amerikai kutatók, akik szerint megállapításuk a kómás állapotok jobb kezeléséhez, valamint hatékonyabb műtéti anesztéziához vezethet.

A kutatók az alvás, az anesztézia és a kóma állapota közötti különbségeket és eltéréseket tárták fel. Mint megállapították, csak igen kis átfedés van a legmélyebb alvási stádium és az anesztézia legfelszínesebb fázisa között. Míg alváskor általában különböző mélységű fázisok sorozatán megy keresztül valaki, az általános anesztéziában a pácienseket jellemzően egy mélyebb állapotba juttatják, és ott is tartják egészen a műtét végéig. Ez az állapot leginkább a kómára emlékeztet.

"Az általános anesztézia gyógyszeres kóma, nem alvás" - hangsúlyozta Nicholas Schiff, a New York-i Weill Cornell Orvosegyetem munkatársa, a kutatás egyik vezetője. "Az agy nagyon, nagyon nyugodttá válik. Az idegsejtek aktivitása drámaian lecsillapodik. Ugyanez a kómára is érvényes."

A kutatók úgy vélik, annak tanulmányozása, ahogy a páciensek felébrednek műtét után a mélyaltatásból, segíthet abban, hogy kidolgozzanak egy jósló modellt a kómában lévők visszatérésére. Bár a kómából lassabban ébrednek fel a páciensek, Schiff szerint van átfedés a lezajló alapvető agyi mechanizmusok között. Ha erről a közös területről több információt sikerül begyűjteni, találhatnak vagy kifejleszthetnek olyan gyógyszereket, melyek specifikusan hatnak rá.

A három éven át tartó tanulmány eredményét a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban tették közzé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.