Az agresszív felnőttek kevésbé érzékenyek a tesztoszteronra

Az agresszív viselkedés a felnőtteknél a tesztoszteronra való egyéni érzékenységgel van szoros összefüggésben - állítják az Alberta Egyetem kutatói.

"Kutatásaink során a szervezet tesztoszteronra való érzékenységéért felelős gént vizsgáltuk, hogy kiderítsük, van-e összefüggés az agresszív viselkedés kialakulása és erre a hormonra való érzékenység között" - nyilatkozta Peter Hurd, az egyetem pszichológusa. "A mintákból egyértelműen kiderül, hogy a kevésbé érzékeny génekkel rendelkezők hajlamosabbak az agresszív viselkedésre, szervezetük ugyanis a kompenzáció miatt több tesztoszteront termel."

Dr. Hurd szerint a tesztoszteron-szint és a tesztoszteron-érzékenység különösen fontos a magzati fejlődés során, hiszen a tesztoszteron hormon közvetetten befolyásolja az agy fejlődését. "A magzati tesztoszteron-szint az egész későbbi életre kihatással van" - tette hozzá Dr. Hurd.

A kutatók szerint ugyanakkor a változó tesztoszteron-szint nem minden esetben vezet aktív agresszióhoz. "Ez a fajta rejtett agresszió inkább csak szavakban nyilvánul meg; az ilyen emberek hajlamosak ellenségeikről a hátuk mögött beszélni" - magyarázták a szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!