Ápolók hazudtak egy beteg haláláról

Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két kórházi ápolóval szemben, akik hamis adatokkal adták át a rendőrségnek a kórházban elhunyt nő ápolási dokumentumait - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.

Két orvos és egy ápoló is foglalkozási szabályt szegett

Ibolya Tibor főügyész közleményében azt írta, hogy 2015. februárjában meghalt egy 87 éves nő egy budapesti kórházban, mert kezelése alatt két orvos és egy ápoló is foglalkozási szabályt szegett .

A két orvos elsősorban adminisztrációs, illetve tájékoztatási jellegű kötelezettségeinek nem tett eleget, valamint egyikük a sértett személyes vizsgálatát is elmulasztotta, mindezzel veszélyeztették az egészségét és testi épségét. Az ápoló a vád szerint orvossal folytatott konzultáció nélkül adott be gyógyszert, valamint az orvos által rendelt adag dupláját adta be az idős nőnek, ami a sértett halálához vezetett.

Orvosi műhibák: miért hallgatunk? Nem szokás Magyarországon, hogy az elkövetett műhibákat az orvosok bevallják. Ha megtörténik a baj, jön a hallgatás és az egymásra mutogatás, de elképzelhetetlen az önkritika. Korábban a 168 óra közölt egy összeállítást a félresikerült orvosi beavatkozások körüli helyzetről. A hetilap több konkrét esetet is felemlít, melyeket ide kattintva érhet el. Az egyikben például egy rutinműtét során a páciensben felejtett orvosi eszköz okozott halált, egy másikban egy koraszülöttet nem kezeltek megfelelően, aki károsodást szenvedett az oxigénhiány miatt.

Ápolók hazudtak egy beteg haláláról, ápolók orvosok foglalkozási szabályszegés halál gondatlan veszélyeztetés nyomozás vádlott
Ápolók hazudtak egy beteg haláláról

Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomozás indult, az illetékes kerületi ügyészség pedig néhány hónappal ezelőtt vádat emelt - idézték fel a közleményben.

Közölték, hogy a nyomozás során a rendőrség bekérte a sértett kezelésével kapcsolatos dokumentumokat. A vád szerint ekkor a kórházi osztály egyik főnővére az idős nő ápolási dokumentációjában szereplő bejegyzéseket két ápolóval átíratta, az újraírt ápolási dokumentumon pedig az általuk alkalmazott gyógyszeres terápiát nem tüntették fel. A kórház a hatóságnak az újraírt, valótlan tartalmú iratot küldte meg. A főnővérrel és az okiratot hamisító egyik ápolóval szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A másik ápoló - a két orvos mellett - a fenti alapügy vádlottja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!