Alapítvány a fő kórház-építtető

Nagyrészt a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány finanszírozza az építkezést.

Összesen 936 millió forintba kerül a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház "G"épületének újjáépítése, amiből 720 millió forintot az intézményt támogató alapítvány áll. Az új épület alapkövét ma Demszky Gábor főpolgármester helyezte el, aki az ünnepségen hangsúlyozta: a Heim Pál kórház beruházásában 216 millió forinttal résztvevő fővárosi önkormányzat az építkezés finanszírozásában kisebbségben van, a nagyobb részt a megvalósulást segítő alapítvány adja.

Smrcz Ervin , a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke megerősítette, hogy ismeretei szerint alapítvány még nem tudott ilyen nagymértékű kórházi építkezést finanszírozni. Ez a teljesítmény azonban nem az alapítványnak, hanem a munkáját támogató több ezer cégnek - köztük a Fővárosi Gázművek Rt.-nek - és magánembereknek köszönhető - mondta. A kuratóriumi elnök már azt is jelezte, hogy később az alapítvány szeretne a kórház más részeinek, elsőként "B" épület rekonstrukciójában részt vállalni.

A Weborvos érdeklődésére Smrcz Ervin azt mondta, hogy a "G" épület építéséhez szükséges pénz már az alapítvány rendelkezésére áll, ám berendezéséhez további támogatókat keresnek. Demszky Gábor hozzáfűzte: ehhez még rendelkezésre áll egy év.

A főpolgármester az alapkőletétel után kijelentette: az új épületet szeretné az építőktől decemberben átvenni, jövő januárban pedig átadni rendeltetésének.

A kórház tájékoztatása szerint az életveszélyesnek nyilvánított és üresen álló "G" épületet lebontották. Ennek helyébe épül az új 80 ágyas, elsősorban belgyógyászati - gasztroenterológiai és nephrológiai - osztályoknak helyet adó részleg. Az épület 5 szintes lesz, 956 négyzetméteres alapterülettel. A pince szinten helyezik el a személyzet öltözőit, a raktárakat és a gépészethez kapcsolódó helyiségek egy részét. A földszinten minden ide kerülő szakág számára ambuláns rendelőt alakítanak ki, és itt helyezik el az alváslaboratóriumot, valamint az endoszkópiás laboratóriumot.

Az emeleteken a betegszobák egységesen két ágyasak lesznek, kivéve a kétszer egyágyas elkülönítőt, amely a fertőzésgyanús esetekre készül. A szülők a kiságyak mellett fekhellyé alakítható székeket kapnak.

A csecsemő szobákhoz nem lesz fürdőszoba, a betegek szülei egy közös fürdőt, wc-t használhatnak. A szobákban viszont egyedi beépített bútorokat helyeznek el, melyekben kézmosó és fürdetőkád is lesz.

A nagyobb gyerekek szobáiban közös játszóterületet is kialakítanak. Az ágyak mögé szintén beépített bútorokat helyeznek el. Ezekhez a szobákhoz zuhanyzóval és wc-vel felszerelt fürdőszobák is tartoznak.

A tetőtérben a személyzeti helyiségek, oktatási centrum, a kórházban gyógyuló gyermekek tanterme, tormaterme kap helyet.

Az épületet a gyermekkórház várhatóan 2009 januárjában veheti használatba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?