Aggasztó, hány praxisba nem találnak háziorvost

Itthon a háziorvosi praxisok mintegy egytizede tartósan betöltetlen. Ráadásul a fiatal szakemberek közül kevesen választják ezt a pályát, így a hiány még súlyosabbá válhat a jövőben.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) által közzétett legfrissebb, 2023. augusztus eleji adatok szerint összesen 659 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon. Tartósan betöltetlen háziorvosi körzetnek számít az a praxis, amelyben az ellátási kötelezettség már több mint hat hónapja csak helyettesítéssel tudnak eleget tenni, vagy amelyben az önkormányzat legalább hat hónapig nem tud gondoskodni az ellátásról megfelelő szakemberrel. Mint azt a Helló Vidék írja, a háziorvoshiány 517 települést és fővárosi kerületet érint. A legtöbb, 73 üres praxis Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, amelyet Budapest és Pest megye követ 56, illetve 51 betöltetlen körzettel.

„Ha hiányzik valahonnan az állandó háziorvos, az nem azt jelenti, hogy teljesen ellátatlanul marad a lakosság, csak nehezebben férhetnek hozzá az alapellátáshoz” – fogalmaz a cikk. A megoldást ilyenkor a helyettesítés jelenti, de ez egyben azzal jár, hogy a helyettesítő orvos vagy kevesebb időt tud az adott településen rendelni, vagy a lakosoknak messzebb lévő településre kell átjárniuk alaporvosi ellátásért. Mindez a háziorvos saját praxisára is kihatással lehet azáltal, hogy növekedik a terheltsége.

„Most is nagy baj van, de 10 év múlva tragédia lesz” – a betegekért és az orvosokért is aggódik az ország legidősebb háziorvosa.

A Helló Vidék idén februári adatokra hivatkozva arra is rámutat, hogy a háziorvosok több mint fele, 56 százaléka elmúlt 60 éves, miközben a 35 év alatt korosztályba alig 1,4 százalékuk tartozik. Mindez hosszú távra azt vetíti előre, hogy utánpótlás hiányában még jelentősebbé válhatnak az ellátási problémák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!