A testpozitív hozzáállás és a maradandó túlsúly

A testpozitív mozgalom az önértékelés javulását és a testükkel való elégedettség növekedését váltotta ki mindazokból, akik hittek benne, hogy extra méreteik ellenére is büszkén élhetik az életüket. Csakhogy ez az elégedettség veszélyeztetheti a testet.

Nyilvánvaló, hogy nem a fizikai paraméterei határozzák meg egy ember értékét. Az átlagtól túlságosan is eltérő testalkatú embereket azonban kisebb-nagyobb előítéletekkel kezeli a legtöbb társadalom. A hátrányos megkülönböztetés hatásait csak fokozza, ha az érintett képtelen elfogadni saját magát, ami akár pszichés megbetegedéshez is vezethet, annak további negatív következményeivel együtt. Jó tehát, ha az emberek önértékelése rendben van, és képesek megbékélni a testtel, amelyben élnek. A testpozitív mozgalom is ennek érdekében bontakozott ki. Csakhogy az elfogadás és az önfelmentés két különböző dolog. Az Obesity (Elhízottság) című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a pluszméretek szélesebb körű elfogadása megakadályozhatja a túlsúlyos felnőtteket abban, hogy felismerjék súlygyarapodásuk mértékét és elősegítsék egészségtelen szokásaik megváltoztatását.

testpozitív
Fontos, hogy jól érezzük magunkat - de az is, hogy adjuk le a túlsúlyt

A kutatók több mint 23 ezer túlsúlyos vagy elhízott brit felnőttet vizsgáltak meg, és elemezték, hogyan észlelik a súlyukat a tényleges súlyukhoz mérten. A férfiak kétszer nagyobb valószínűséggel (60 százalék) becsülik alá a súlyukat, mint a nők (30 százalék). A kövérség stigmája elleni küzdelem nem akadályozta meg a fizikai egészség romlását. Azok az emberek, akik alábecsülik a súlyukat, 85 százalékkal kisebb valószínűséggel próbálnak lefogyni , mint akik felismerték a testsúlyuk által meghatározott valós állapotukat.

A nőket és a férfiakat is gyötörheti

Az alacsony iskolai végzettségűek és a kisebb jövedelműek - ez a két legfontosabbnak mutatkozó befolyásoló tényező - nagyobb valószínűséggel becsülik alul a súlyukat, és emiatt kevésbé valószínű, hogy sikerül lefogyniuk. Az elhízásban megmutatkoznak a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek - írta Raya Muttarak, a tanulmány vezető szerzője. A munkafeltételeknek, az egészségértésnek, az egészségügyi ellátáshoz való megfelelő hozzáférésnek mind megvannak az egészségi állapotban megmutatkozó következményei, ami erősíti az emberek közötti demográfiai egyenlőtlenségeket.

Bár a testképet hagyományosan a nemi szempontokat figyelembe véve tanulmányozzák, a férfiakat és a nőket egyaránt gyötri a testképük miatti boldogtalanság. Az amerikai nők 84, a férfiak 43 százaléka nem elégedett a testével, ami nagyobb kockázatot jelenthet az evészavarok , a depresszió és a rossz önbecsülés kialakulásában. Az átlagos női derékméret Magyarországon is például 84 centiméter, de a ruházati hirdetésekben szereplő modellek méretei ettől több mint 20 centivel is elmaradhatnak.

Nem jó a felmentés

A testpozitív mozgalom bizonyította, hogy jelentősen javítja a női önképet, ha az átlagos és a pluszméretű modellek reprezentációja megnövekszik. Ettől ugyanis mélyebb elégedettséget éreznek saját testükkel, és abbahagyják a vékonyabb nőkkel való összehasonlítást. A testpozitív mozgalom kritikusai elsősorban az olyan elképzeléseket támadják, hogy a súly és az egészség nem korrelál. A legrosszabbnak azokat az eseteket tartják, amikor a túlsúlyos emberek felmentést adnak maguknak, és elégedetté válnak az extra kilóikkal együtt. Ez a "rossz fajta" testpozitivitás megakadályozza ugyanis a túlsúly következtében megjelenő betegségek és egészségi következmények felismerését. Nagyon sok ember, aki a testpozitív mozgalom részesének tartja magát, úgy véli, hogy sohasem kellene lefogynia igazán, mert a soványabb alkat iránti vágya csak a társadalmi többség értékítéletének érvényesülése miatti szégyen megszüntetése miatt él benne.

Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, mára egyre gyakrabban fordul elő a férfiak körében is. Rájuk leginkább az úgynevezett izomdiszmorfia, vagyis az izomzat méretével való kényszeres foglalkozás jellemző. Részletek!

Az orvosok viszont úgy gondolják, nem azért kell lefogyniuk, hogy többé ne legyenek az előítéletek céltáblái, hanem a súlyos civilizációs betegségek (cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, demencia stb.) elkerülése érdekében. A testpozitív mozgalom céljai között az egészséges életmódnak is ott kellene lennie. Ez ugyanis egyáltalán nem áll ellentétben a magasabb szintű önelfogadással. Sőt kifejezetten erősíti azt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!