A terhesgondozás törvényi oldala: jogok, kötelességek

A terhesgondozás célja, hogy segítse a várandós nő egészségének megőrzését, a magzat egészséges fejlődését és egészségesen születését, megelőzze a veszélyeztetettséget és a szövődményeket, illetve azok megfelelő időben történő felismerését elősegítse.

Ez az átfogó egészségügyi szolgáltatás arra hivatott, hogy segítse a nő felkészülését a szülésre, a szoptatásra és a csecsemőgondozásra.

Térítésmentesen jogosult terhesgondozásra minden Magyarország területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár, illetve szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogával rendelkező személy, amennyiben bejelentett lakóhellyel rendelkezik, valamint a bevándorolt vagy letelepedett jogállású harmadik országbeli állampolgárok is.

Jó, ha tudjuk, hogy a terhesgondozáson való részvétel - a terhessége alatt legalább négy alkalommal, koraszülés esetén legalább egyszer - az anyasági támogatás folyósításának egyik feltétele.

A védőnő feladatai a terhesgondozás során

A védőnő nyilvántartási feladata mellett, mely során kiállítja és kiadja a terhesgondozási könyvet, a nyilvántartásba vett személyeket otthonukban, illetőleg a lehetőségek szerint a terhesgondozóban folyamatos gondozásban részesíti, havonta legalább egy alkalommal terhestanácsadást nyújt. E mellett közreműködik a terhes nő egészségi állapotát ellenőrző alapvető vizsgálatok elvégzésében, folyamatosan konzultál a terhesgondozásban részt vevő szülész-nőgyógyász szakorvossal és a háziorvossal, figyelemmel kíséri az állapotos nő szociális, családi és munkahelyi körülményeit, egészségi és pszichés állapotát, szükség esetén - az állapotos nő beleegyezésével - kezdeményezi ezek megváltoztatását a munkaadónál vagy az érdek-képviseleti szerveknél, tájékoztatja az állapotos nőt a rá vonatkozó jogosultságokról.

A terhesgondozás keretében a védőnők egyes vizsgálatokat önállóan is végezhetnek, ezek közé tartoznak:

  • a haskörfogat mérése;
  • symphysis-fundus távolság mérése;
  • vérnyomás mérése;
  • magzati szívműködés vizsgálata (frekvencia-számlálás);
  • a terhes nő vizeletének vegyi és tesztcsíkos vizsgálata.

A terhesgondozó háziorvos feladatai

A háziorvos a terhesgondozó szakorvossal és védőnővel együttműködve vesz részt a terhesgondozásban. Ennek során kiemelt figyelmet fordít az állapotos nő nála regisztrált korábbi, nem a terhességgel kapcsolatos kivizsgálásának és gyógykezelésének adataira, azok terhességre gyakorolt hatásaira. A háziorvos a terhesgondozás keretében:

  • hetente két óra terhestanácsadást tart;
  • önállóan végzi a terhesgondozással kapcsolatos továbbképzés keretében elsajátított vizsgálatokat;
  • szükség esetén szűrővizsgálatokat rendel el;
  • az általa végzett vizsgálatok leleteit rögzíti a terhesgondozási könyvben, szükség szerint ahhoz csatolt külön lapon és a beteg törzskartonján;
  • elbírálhatja az állapotos nő keresőképességét;
  • kiemelt figyelmet fordít a szoptatás szorgalmazására.

A szülész-nőgyógyász szakorvos feladatai

Az állapotos nő szabadon választhat magának szülész-nőgyógyász szakorvost, aki a védőnővel együttműködve részt vesz a szülésre való felkészítésben és a szoptatás szorgalmazásában, valamint elvégezteti a szükséges szűrővizsgálatokat. Jogszabály alapján az állapotos nőt az első és a második trimeszterben legalább egyszer-egyszer, a harmadikban pedig legalább kétszer ajánlott megvizsgálni.

A terhes nők szűrővizsgálatai

A meghatározott szűrővizsgálatokat a gondozást végző szülész-nőgyógyász szakorvosnak kötelező elrendelnie, a háziorvos erre csak szükség esetén köteles.

Amikor a terhes nő először jelentkezik orvosnál, az alábbi szűrővizsgálatok kell rajta elvégezni:

  • a méhen belüli terhesség igazolása az anamnesztikus adatok figyelembevételével bimanuális vizsgálattal, laboratóriumi terhességi próbával vagy szonográfiás vizsgálattal;
  • belgyógyászati vizsgálat;
  • fogászati vizsgálat;
  • betöltött 35 éves életkor felett genetikai tanácsadás.

A terhesgondozás keretében szakorvosi javaslatra igénybe vehető, ajánlott szűrővizsgálatok:

  • az első megjelenés alkalmával az anya betegségének megfelelő szakorvosi konzílium kezdeményezése;
  • terhelő szülészeti-genetikai anamnézis esetén genetikai konzílium;
  • bimanuális vizsgálatok a cervix-score meghatározására;
  • toxoplasma, rubeola, CMV, hepatitis B, C aktuális fertőződés vagy annak gyanúja esetén a szűrővizsgálatot végző laboratóriummal történt szakmai konzultáció alapján,
  • genitourinalis és székletfertőzöttség szűrése;
  • orális glucose terheléses teszt (OGTT), 3 órás;
  • vas-anyagcsere vizsgálatok;
  • serum és vizelet hormonszint, illetve ürítési vizsgálatok a foetoplacentaris egység állapot-diagnosztikájára;
  • kiegészítő ultrahangvizsgálatok: a 28. héttől ismételt vizsgálatok a magzat méhen belüli növekedési és fejlődési elmaradásának szűrésére, és nefroszonográfia a 20. terhességi héttől a veseüregrendszer tünetmentes tágulatának szűrésére;
  • a lepényi elégtelenség és a magzati oxigénhiány szűrése a 34. héttől cardiotocographiával, magzati keringési vizsgálattal (doppler-flowmetria).

A terhesgondozással kapcsolatos kérdések részletes szabályozását megtaláljuk a terhesgondozásról szóló 33/1992. (XII. 23.) NM rendeletben, valamint a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 3. § szakaszában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!