A szakzsargon megijeszti a beteget

Az orvosi nyelv annyira bonyolult, hogy a páciensek nagyjából fele egy kukkot sem ért belőle, ebből pedig gyakran komoly problémák adódhatnak - derült ki nemrég a Brit Háziorvosok Szövetségének vizsgálataiból.

A felmérést végző szakértők szerint a betegek gyakran a kórházi jelzéseket sem értik, és amiatt hagyhatják ki a vizsgálataikat, mert nem tudják pontosan melyik osztályt kéne felkeresniük a panaszaikkal. Az adatok szerint vannak olyan betegek is, akik azért nem jelennek meg a röntgenvizsgálatokon, mert nem értik a 'radiológia' szót. Mások meg vannak győződve róla, hogy a 'krónikus' nem 'idült állapotot', hanem 'súlyos bajt' jelent.

A Háziorvosok Szövetségének szakértői úgy gondolják, sokszor az is gond, hogy az orvosok túlbecsülik betegeik egészségügyi szókincsét, a betegek pedig nem mernek visszakérdezni . "A legjobb az lenne, ha az orvosok tisztán és érthetően kommunikálnának a betegeikkel a különböző betegségekről és kezelésekről" - nyilatkozta Maureen Baker, a szövetség elnöke.

Az orvosoknak érthetőbben kellene beszélniük? (Fotó: Europress)

A felmérések szerint a felnőtt páciensek 43 százaléka nincs teljesen tisztában azzal, hogy milyen adatok szerepelnek a kórházi hirdetményeken, szórólapokon és egészségügyi ajánlásokban, minden harmadik betegnek pedig gondjai vannak a gyógyszerek adagolásának értelmezésével .

"Ha valaki nem ismeri az orvosi zsargont, és emiatt nincs tisztában a különböző kezelések várható kimenetelével és esetleges mellékhatásaival, az komoly problémák forrása is lehet, és súlyosbíthatja az olyan betegségeket, mint a cukorbetegség " - nyilatkozta Baker.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!