A légszennyezés valóban megrövidíti az életet - fél évvel

Az Egyesült Királyságban csaknem 6 hónappal rövidült a várható élettartam a járművekből és erőművekből származó légszennyezés miatt - derült ki a Lancet című folyóirat egyik cikkéből.

"Országos botrány alakult ki abból, hogy a britek átlagos várható élettartama fél évvel csökkent a légszennyezés miatt" - mondta Joan Walley, a Környezetvédelmi Ellenőrző Bizottság elnöke. A közutakon közlekedő járművek bocsátják ki a PM10 néven rövidített, 10 mikrométernél kisebb szilárd szennyező részecskéket (gyakorlatilag szálló por), melynek mértékét a kormány hasztalan igyekszik visszaszorítani. Azt ígérték, hogy jövőre mindenképp elérik kitűzött céljukat, csak még az nem világos, hogyan.

Az egyik javaslat szerint az utakat porelnyomó spray-vel kellene befújni, ami megkötné a PM10-et. A kampányolók szerint viszont jobb lenne, ha el sem indulnának a szennyezést okozó járművek. Walley így nyilatkozott: "A porelnyomó spray segítene a fővárosiakon, hogy jobban kapjanak levegőt, de ez csak átmeneti megoldást nyújtana. A gyökerénél kell megragadni a problémát, és a szállítási rendszerünket kellene átalakítani."

Számtalan tanulmány kimutatta már, hogy mikor a levegőben megemelkedik a szennyező részecskék mértéke, akkor a tüdő- és szívbetegek közül többen halnak meg. Egy másik tanulmány tanúsága szerint a passzív dohányzás a másik fő gyilkos, még mindig világszerte 600.000 ember esik áldozatául évente. Az eredményekből kiderül, hogy 100 halálesetből 1 a passzív dohányzás rovására írható. Ez világszerte az összes halálozás 1 százalékát teszi ki.

A gyerekek vannak leginkább veszélyben, körülbelül 165.000-en halnak meg közülük emiatt. Az Egészségügyi Világszervezet volt az első, mely felmérte, milyen károkat okoz mások füstjének belélegzése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!