A kórházban kaphatunk szuperbaktériumokat

Szakértők szerint meg kell vizsgálni, milyen mértékben képesek a kórházi szuperbaktériumok a levegő útján terjedni.

A felhívás előzményeként a Leeds Egyetem kutatása újabb bizonyítékkal szolgált arra, hogy a baktériumok képesek a légáramlatok meglovagolására. A kutatók az MRSA (methicillin rezisztens Staphylococcus aureus) fertőzéssel összefüggő baktériumot vizsgálták laboratóriumi körülmények között, ahol kiderült, hogy a kórokozó akár 3,5 métert is képes megtenni a levegőben. A szakértők úgy vélik, hogy ezek az eredmények a kórházak kialakítására és szervezésére is kihatással lehetnek.

Az MRSA előfordulása az elmúlt évtizedben jelentős mértékben visszaesett, bár bizonyos területeken még mindig túlságosan magasnak számít. A Leeds Egyetem kutatói úgy vélik, ebben a légúti terjedés is szerepet játszhat. Kísérletük során biológiai légkamrával utánozták az egy- és kétágyas kórházi szobák körülményeit. szaklapban megjelent tanulmányból.

A brit egészségvédelmi hivatal szóvivője közölte, hogy bár továbbra is fenntartják, hogy az MRSA főként érintkezés útján terjed, az új kutatásban felvetett lehetőség jelentőségének meghatározására további vizsgálatokat kell végezni. Az viszont továbbra is egyértelmű, hogy a kórházi fertőzések megelőzésének első számú eszköze a rendszeres és alapos kézmosás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!