A gyulladásgátlók védenek a bélráktól

Húsz százalékkal kevesebb a halálozás veszélye német tudósok szerint azoknál a bélrákos betegeknél, akik a kór megjelenése előtt hosszú ideig olyan gyulladásgátlókat szedtek, mint az acetil-szalicilsav vagy az ibuprofen.

A szakemberek annak jártak utána, milyen hatásai mutatkoznak ezeknek a nem-szteroid gyulladáscsökkentőknek a bélrák súlyosságában és lefolyásában. Sokan szívinfarktus elkerülésére kapnak hosszú éveken át alacsony dózisban aszpirint, ibuprofent pedig fájdalom vagy gyulladások csökkentésére szednek.

A Cornelia Ulrich vezette kutatók 1700 pácienst kérdeztek gyógyszerszedési szokásaikról akkor, amikor rákot állapítottak meg náluk. Többek közt arra voltak kíváncsiak, milyen gyakran és milyen hosszan szedtek gyulladáscsökkentőt. Az interjúk szakasza 2002-ben zárult le, a megfigyelések még további nyolc évig folytatódtak. A kutatók olyan kockázati tényezőket is figyelembe vettek, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlsúly, a korábbi betegségek, az életkor és a rákbetegség stádiuma.

A vizsgálatok azt mutatták, a kétfajta gyulladáscsökkentő szedése sok esetben enyhítette a rák súlyosságát. Emellett közel húsz százalékkal volt alacsonyabb a halálozási ráta azoknál a bélrákos betegeknél, akik aszpirint vagy ibuprofent szedtek. Ulrich szerint kutatásuk bizonyítja azokat az elgondolásokat, amelyeket korábbi kutatások csak feltételezésként említettek.

A német kutatók úgy vélik, azok, akik a rák megjelenése előtt két évvel gyulladáscsökkentőt szedtek, ritkábban jelent meg a bélnek a vékonybélhez közel eső részében daganat, amely a betegség rosszabb formáját jelenti.

A daganatos megbetegedéseket vizsgáló heidelbergi központ (NCT), valamint a rákkutató központ (DKFZ) kutatói a Gut című tudományos folyóiratban írtak eredményeikről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!