2 betege halt meg a rossz ellátás miatt, továbbra is dolgozhat az ajkai orvos

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt 10 hónap szabadságvesztésre ítéltek egy ajkai orvost, akinek egy éven belül két betege is meghalt a nem megfelelő ellátás miatt. A büntetés végrehajtását azonban a bíróság egy év próbaidőre felfüggesztette.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy orvost, aki két beteg ellátása közben is hibázott, majd mindkét páciense meghalt – derült ki az RTL Híradó riportjából. A halálesetek még 2020-ban és 2021-ben történtek, a szakember ellen végül idén májusban emeltek vádat.

Magyar Imre Kórház
A hibázó orvos továbbra az ajkai Magyar Imre Kórház alkalmazottja. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Vélhetően a hanyagság okozta a betegek halálát

A vádirat szerint a nyugdíjaskorú traumatológus alapvető vizsgálatokat mulasztott el az általa ellátott betegeknél, valamint felületesen kezelte őket. Feltételezhetően ez vezetett a két személy halálához.

Az orvos ügyvédje ugyanakkor úgy érvelt: védence több mint 40 évig lelkiismeretesen végezte a munkáját, és a szóba forgó esetek inkább a vidéki kórházakban tapasztalható orvoshiány okozta problémákra mutatnak rá.

Nem tiltották el az orvosi hivatástól

A bíróság szerint az orvos egyértelműen hibázott, de azt nem tudták minden kétséget kizáróan kijelenteni, hogy emiatt haltak meg a páciensek – ezért nem tiltották el a hivatásától. Nagy Zoltán, a Magyar Imre Kórház főigazgatója a Híradónak úgy nyilatkozott, az orvos vállalja a felelősséget tetteiért.

Sajnos a gyógyító munka során előfordulhat, hogy a nem megfelelő döntéseink súlyát egész életünkben hordoznunk kell. Traumatológus kollégánk elfogadta a bírósági ítéletet, teljes felelősséget vállalt a történtekért és ez tudomásul vette” – fogalmazott az intézmény igazgatója.

Mint kiderült, a hibázó orvos továbbra az ajkai kórház alkalmazottja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.