Vörös áfonya: tartósítja az egészséget

Erről a gyümölcsről rengeteg jót lehet elmondani, és csak egyetlen rosszat: nagy baj, hogy nincsen minden kiskertben, hobbitelken legalább néhány termő tő belőle.

Ismerjük meg!

Az áfonya (Vaccinium sp.) a hangafélék családjába tartozó cserjeféle, Észak-Amerikában és Észak-Európában őshonos. A szabad természetben 2500 méter tengerszint feletti magasság alatti hegyeken, erdőszéli ligetes területeken, fenyvesekben található. Több száz fajtája van, ezek közül a legismertebb a , a vörös és a tőzegáfonya, ezek, ha nem is túl nagy számban, de Magyarországon is előfordulnak. Ezúttal a vörös áfonyát (Vaccinium vitis-idaea) mutatjuk be. Örökzöld törpecserje, kúszónövény, indái több méteresre is megnőnek. A termése kerek, élénkpiros bogyó, nagyobb, mint az elterjedtebb fekete áfonyáé. Hazánkban a Zemplénben, a Mecsekben és az Alpokalján fordul elő. Vadon élő változata ritkasága miatt fokozottan védett, de szerencsére termeszthető is: a napsütötte, lazább, savanyú talajú kertekben érdemes megpróbálkozni vele.

Miért jó?

A vörös áfonyára is igaz, hogy minél színesebb egy gyümölcs, annál több értékes hatóanyag van benne, és az is, hogy azok gyümölcsök a legértékesebb vitaminforrások, amelyek termesztett változatukban is megőrzik "vad" tulajdonságaikat. Márpedig számtalan megőrzésre érdemes jó tulajdonsága van: egészséges, vitamindús, nyomelemekben és antioxidánsokban gazdag, ráadásul aromás, finom. Sok értékes ásványi anyagot tartalmaz, kalcium, magnézium, kálium, nátrium, vas, cink és mangán, foszfor is van benne. A-, B-, C-, és E-vitaminok gazdag forrása. Flavonoid-tartalmának köszönhetően érvédő hatású, csökkenti az infarktus kialakulásának veszélyét. A szájüregben és a húgyutakon fellelhető egyes baktériumok ellen is bevethető a benne lévő baktériumölő proantocianidin miatt. A vizsgálatok során ugyanis azt tapasztalták, hogy ez a vegyület segít megakadályozni, hogy a húgyúti fertőzések leggyakoribb előidézője, az E. coli baktérium hozzátapadjon a hólyag falát borító hámsejtekhez.

A benne lévő nagy mennyiségű fenol antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, véd a fertőzések ellen, érvédő és sejtregeneráló, méregtelenítő, akadályozza a kőképződést, a gyulladásos és daganatos megbetegedések kialakulását, így kiemelkedő a betegségmegelőző hatása.

Hogyan fogyasszuk?

Természetesen a legjobb nyersen, turmixnak, gyümölcssaláta részeként, vagy sütemények mutatós díszítéseként. Az ínyencek savanykás aromája miatt szívesen használják mártásnak, szósznak, lekvárnak vadhúsok, sültek, rántott sajt mellé. Amerikában juharszörppel ízesítve az ünnepi pulykasültek elmaradhatatlan kísérője. Szörp, dzsem is készül belőle télire, különlegesség az áfonyalikőr és a bor is. Fagyasztva és aszalva is tartósítható, ilyen formában a kereskedelemben is kapható. Bioboltokban áfonyalé, sőt, ma már kapszulás kivonat is beszerezhető. A vörös áfonya kivonata koncentráltan tartalmazza a gyümölcs jótékony egészségvédő hatóanyagait. A HáziPatika Egészséges receptek rovatában, az olvasóink által beküldött receptek között találunk a vörös áfonya felhasználásra is ötleteket. Érdemes kipróbálni például a .

Tippek-tanácsok

Aki teheti, próbálkozzon meg a vörös áfonya cserje termesztésével! Örökzöld cserjeként mutatós dísznövény, télen is üde színfoltja lesz a kertnek, és nincs annál jobb, mintha frissen szedett gyümölcsből szerzi be vitamin és antioxidáns-szükségletét.

A vörös áfonya, vagy az abból aszalt, főzött termékek, gyümölcskivonatok fogyasztását különösen ajánlják azoknak, akik gyakran szenvednek húgyúti fertőzésben, vagy más betegségük (például prosztatagondok, vesebetegség, diabétesz), esetleg tevékenységük (úszósport) miatt veszélyeztetettek. Az érrendszeri betegségek érintettjeinek is fokozottan ajánlható a vörös áfonya, például jelentős túlsúly, magas vércukor, zsíranyagcsere-zavarok, érelmeszesedés, magas vérnyomás esetén.

A vörös áfonya koncentrátum rendszeres, huzamos, nagy mennyiségű fogyasztásával kapcsolatban érdemes figyelembe venni annak a vizsgálatnak az eredményét, amely szerint nagy adagban történő alkalmazása megnövelheti a vizelet oxalát-tartalmát, így a vesekő kialakulásának veszélyét. Így azok számára nem ajánlott a tartós fogyasztása, akiknek családjában már előfordult kalcium-oxalátos vesekő.

Érdekességek

Az észak-amerikai őslakosok festőanyagként és gyógyszerként is számon tartották, használták az áfonyát. Az amerikai függetlenségi háborúk idején az amerikai hadihajók legénysége áfonya fogyasztásával igyekezett elkerülni a skorbut kialakulását. A II. világháborúban pedig a harcászati repülők személyzete az áfonyát látásélesítőként használta, éjszakai felderítések alkalmával.

Nemcsak a vörös áfonya termése, hanem a levele is jótékony hatású: teáját vesetisztításra, húgyúti fertőtlenítőszerként ismerik a természetgyógyászok. A vörös áfonya leveleiből készített főzet húgyúti fertőtlenítő, valamint vesetisztító hatású. Az ajánlott adagolást azonban érdemes betartani, mivel a főzet nagyobb mennyiségben fogyasztva irritálhatja a gyomrot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

Nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, emiatt átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék napközben még nem várható. A nyugatias szelet az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő. Keddtől hidegfrontok érintik majd térségünket, ezekből elszórtan csapadék is várható. Ma azonban még frontmentes időben lehet részünk.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra