Veszélyben a hazai dió

Megfeketedik és idő előtt lehullik a dió, vagy korán elszárad, lepereg a diófák levele. A legfőbb kártevő a nyugati dióburok-fúrólégy.

"A nyugati dióburok-fúrólégy néhány éve tűnt fel az országban, vagyis egy nem őshonos kártevőről van szó. A legyek jellemzően a dióburokra rakják le a petéiket a nyár folyamán, majd a kikelt lárvák befurakodnak a burok és a dió kemény héja közé és a kettő határán szívogatják a termést. Emiatt elfeketedik és piacképtelenné válik a dió" - mondta az InfoRádióban Aponyi Lajos, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai koordinátora. A szakértő hozzátette: olyan fokú kártételre, amely idén tapasztalható, még nem volt példa, a probléma pedig országos jelentőségű.

Veszélyben a hazai dió
Veszélyben a hazai dió. Fotó: iStock

De a nyugati dióburok-fúrólégy megjelenése mellett idén további súlyos problémát okoz a dió baktériumos levél- és termésfoltosodása is, valamint a gombák okozta gnomóniás foltosság. Ezek miatt pedig a lombhullás is idő előtt indul el.

A legegészségesebb diófélék - részletek !

Milyen betegségeknél jó a dió?

Gazdag omega-3 zsírsavakban és nagyobb mértékben tartalmaz antioxidánsokat más ételeknél. A csonthéjas gyümölcs fogyasztásához több egészséges hatást is társítanak, így például csökkenti bizonyos szívbetegségek előfordulásának kockázatát, az agyfunkciók javítását, illetve lehetséges eszközként vizsgálják a rákmegelőzés kapcsán. További részletekért kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!