Vegyi anyagok lehetnek a salátákban

Aggasztó eredményekkel zárult egy svájci termékteszt, amely során 15 salátát vizsgáltak meg alaposan.

„Aggasztó felfedezést tettek egy svájci fogyasztói havilap szakemberei, akik 15 tüzetesen megvizsgált saláta közül 12-ben gumiabroncsokból származó vegyi anyagokat mutattak ki” – hívta fel a figyelmet az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer egyik közelmúltbeli Facebook-posztja. A megvizsgált, különböző típusú salátákat a nagyobb svájci forgalmazóktól szerezték be, a méréseket pedig egy környezetszennyezésre szakosodott bécsi laboratóriumban végeztették el.

saláta
Vegyi anyagok lehetnek a salátákban. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Így kerül a gumiabroncs a tányérunkra

Az affidiajournal.com-on megjelent cikkre hivatkozva azt írták, az úttörő tanulmány bebizonyította, hogy a saláták és más növények képesek felszívni a gyökereiken keresztül az autógumik kopásából származó úgynevezett gumiport. A gumiabroncsokban található vegyszerek így végül a tányérunkra, illetve a szervezetünkbe kerülhetnek.

Az egyelőre nem ismert, hogy az ilyen mikroműanyagok fogyasztásának milyen hosszú távú egészségi hatásai lehetnek. Mindenesetre ijesztő, hogy a salátában talált vegyi anyagokat szinte kivétel nélkül károsnak minősítik, némelyikük pedig potenciálisan rákkeltő vagy meddővé tevő lehet.

Egy olasz saláta volt a legszennyezettebb

A legszennyezettebb saláta Olaszországból származott, a vegyszermaradványok koncentrációjának legmagasabb értékei 59 és 104 nanogramm/gramm között voltak. Emellett kilenc svájci, egy másik olaszországi és egy spanyol salátamintában is kimutatták a gumipor-maradványokat, de kisebb, 0,1-45,9 nanogramm/gramm mennyiségben. Mindössze három olyan minta volt, amelyben nem találtak ilyen vegyi anyagokat: az egyik szintén Olaszországból, a második Svájcból, a harmadik pedig Spanyolországból származott.

Az eredmények miatt a kutatók új szabályozás kidolgozását sürgetik. A legnagyobb kereskedelmi láncok ugyanis kijelentették, hogy jogszabályi előírás híján nem kifejezetten törekednek arra, hogy a forgalmas utaktól és az ipari telephelyektől távol termeljék salátáikat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.