Magányos? Egyen több zöldséget!

Kutatások kimutatták, hogy akik sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, azok nem csak egészségesebbek, de sokkal vonzóbbnak is néznek ki, következésképpen könnyebben találnak maguknak társat.

A vizsgálatot a York, a St Andrews és a Cambridge Egyetem szakemberei végezték, akik húsz férfiről és nőről készítettek fényképeket, majd négy különböző változatban fotoshoppolták azokat. Az egyik képen nagyon egészséges, aranyló bőrszíne volt az illetőnek, mint aki sok gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt , a másodikon kevésbé volt egészséges az illető arcszíne, a harmadikon és a negyediken szintén ez a két arcszín váltakozott, ám az arcok maguk el voltak torzítva úgy, hogy már fel sem lehetett ismerni, hogy embereket ábrázol.

A kísérletben résztvevők feladata az volt, hogy osztályozzák a képeket, melyiket mennyire tartják vonzónak. Az absztrakt arcképeknél nem mutatkozott különbség a megítélésben, ám a másik két fotó közül egyértelműen az aranyló sárga arcot tartották vonzóbbnak a megkérdezettek. Amint azt Carmen Lefevre, a York Egyetem kutatója kifejtette, mindez arra utal, hogy elsőre a másik arcszíne alapján döntjük el, hogy azt mennyire tartjuk egészségesnek, és a sárgásan aranyló bőrszínt egyértelműen vonzóbbnak érezzük, mint a fakó árnyalatút.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a sok zöldség-gyümölcs a bennük található karotinoidok miatt okozza a sárgás-aranyszínű arcbőrt, emellett ezek a kémiai összetevők az immunrendszert is nagyban erősítik . Aki olyan nagyon nem kedveli sem a gyümölcsöt, sem a zöldséget, annak jó hír, hogy már egészen kis mennyiség is meghozza a jótékony hatását.

Szebb lesz, ha több zöldséget és gyümölcsöt eszik

Dr. Lefevre a című lapban arról is beszámolt, hogy korábbi kutatásaikban már arra is fény derült, miszerint az emberek többnyire vonzóbbnak tartják a lebarnult embereket, mint a fehér bőrűeket, ám a sárgás-aranyló bőrűeket, még a lebarnultaknál is szebbnek tartják. Vagyis, ha mások szemében vonzónak akarunk tűnni, akkor inkább megéri sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, mint napozni.

Az A-vitaminnak kétféle alakja ismert. Az egyik az A-vitamin elővitaminja, a retinol, mely csakis állati eredetű élelmiszerekben fordul elő, míg a másik, amit béta-karotinként ismerünk, elsősorban a növényi eredetű élelmiszerekben található meg. Azt a tényt, hogy a szervezet számára milyen fontos a béta-karotin, ma már egyre több tudományos kutatás támasztja alá. Kiderült ugyanis, hogy hatékony aktívgyök-blokkoló. A béta-karotin sárgás színű festékanyaga a bőr hámrétegében lerakódva nem csupán a káros anyagokat közömbösíti, hanem egyfajta fizikai szűrőként védi a bőrt az UV-sugárzás káros hatásaival szemben, valamint elősegíti a bőr szép, egyenletes barnulását is. Kiemelkedően fontos béta-karotin-, illetve A-vitamin-források a sárgarépa, a spenót, a petrezselyemzöld, a fejes saláta, a cékla, a sárgadinnye, a sárgabarack, de jelentősebb mennyiség található a meggyben, a kelbimbóban, a paradicsomban, a spárgában és a zöldborsóban. A felnőtteknek ajánlott napi mennyiség béta-karotinból 750 mikrogramm, A-vitaminból 3000 IU (Nemzetközi Egység).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!