Foltos a paradicsom? Ez a kártevő támadhatta meg

Egyre sűrűbben támadja meg egy furcsa kártevő a paradicsomokat. Mutatjuk, mi lehet ez, és hogyan lehet védekezni ellene.

„A tavalyi év folyamán valami bogárféle megtámadta a paradicsomunkat. Volt köztük zöld, fekete, illetve pöttyös mintázatú. Mire az érési idő vége felé jártunk, eléggé rondán néztek ki a termések, foltosak lettek, és a foltok környéke megkeményedett. Egyszóval, a kinézetük nem volt valami bizalomgerjesztő, étvágygerjesztő azonban semmiképp” – írta levelében a Meglepetés egyik olvasója, aki egyben tanácsot is kért növényei megvédéséhez.

nő paradicsomot szagol
Egyre sűrűbben támadja meg egy furcsa kártevő a paradicsomokat. Fotó: Getty Images

Milyen kártevőről lehet szó?

A levélírónak Kiszel Péter okleveles kertészmérnök, a lap állandó szakértője válaszolt. Mint írta, az elmúlt években neki is meggyűlt a baja ezzel a kártékony lénnyel, így könnyen beazonosította a leírás alapján, hogy a vándorpoloskáról van szó (tudományos nevén: Nezara viridula). „Sokan érdeklődnek utána, mert egyre sűrűbb az előfordulása, és ahol megjelenik, nem kíméli a növényeket” – fogalmazott a szakember.

Nem mondhatni, hogy válogatós jószág lenne, a paradicsomon például a hajtáskezdeménytől kezdve egészen a termésig mindenbe belekóstol. Rágásnyomot nem hagy maga után, de szívogatása következtében fakó foltok jelennek meg a termésen, levélen” – olvasható a válaszlevélben.

Hogyan védekezhetünk ellene?

A kertészmérnök tapasztalatai szerint két növényvédő szer is igen hatékony a vándorpoloskák ellen. Arra azonban figyelni kell, hogy a kezelt termést csak akkor fogyaszthatjuk el, ha már lejárt a szer élelmezésügyi várakozási ideje.

Így lesz a házi narancslé növényvédőszer-mentes
A bolti termékekkel szemben sokan a frissen facsart narancslére esküsznek. Azonban nem mindegy, milyen gyümölcsből és hogyan készítjük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!