Erre figyelj, ha lefagyasztanád az epret

Mivel az eper elég gyorsan meg tud romlani, érthető, ha minden létező trükköt bevetnél, hogy tartósítani tudd. A fagyasztás remek megoldás, azonban jelentősen károsíthatja a gyümölcs szerkezetét – kivéve akkor, ha te is beveted az alábbi trükköt.

„Megértjük, ha te is szeretnéd elnyújtani az eperszezont. Ilyenkor jó megoldás a fagyasztás” – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás ellen küzdő Maradék nélkül programjának közelmúltbeli Facebook-posztjában. A szakértők emellett elárulták a titkát annak, hogy a fagyás hatására ne károsodjon annyira a gyümölcs szerkezete.

fagyasztott eper
A fagyasztás remek megoldás, azonban jelentősen károsíthatja a gyümölcs szerkezetét. Fotó: Getty Images

Tuti tipp a szakértőktől

A Nébih szerint, ha az eperszemeket cukorba hempergetjük fagyasztás előtt, akkor a gyümölcsök szerkezete sokkal kevésbé fog károsodni az extrém hideg hatására. „Ezt a tudomány krioprotekciónak nevezi” – jegyezték meg.

Ennek magyarázata, hogy a cukor molekulák jelenléte miatt csak kisebb jégkristályok tudnak kialakulni ki az eperszemben, így azok kevésbé roncsolják szét a gyümölcs sejtjeit. Ez a módszer ráadásul a fagyasztva tartósított gyümölcs ízének megőrzésében is hatékonyabb.

Erre figyelj, ha felhasználnád a fagyasztott gyümölcsöt

Ahogy már korábbi cikkünkben olvashattad, alapvetően nincs számottevő különbség a friss, a hűtőben tárolt és a leszedés/vásárlás után azonnal lefagyasztott gyümölcsök tápanyagtartalmában. Fontos azonban tudni, hogy a lassú fagyasztással tartósított gyümölcsök a felengedés után levet enged: a megrepedt sejtfalon kifolyik a vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó, úgynevezett sejtfolyadék, ezzel pedig az élelmiszer tápanyagtartalma is jelentősen csökken. A legjobb tehát, ha ezt a vitaminban gazdag gyümölcslevet is elfogyasztod.

Nemcsak frissebb és finomabb, hanem az egészségedre nézve is sokkal előnyösebb a hazai termesztésű eper. A szakértők nem véletlenül hangoztatják ezt már régóta, most azonban újabb érvet mutattak fel a helyi termékek mellett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!