A hagyma ezért egészséges

A hagymafélék a hazai gasztrokultúra szerves részét képezik már évszázadok óta, és nagyon sok hagyományos magyar étel fontos alapanyagaként szolgálnak. Ráadásul nagyon egészségesek is.

Egy közepes méretű hagymában 44 kalória található, és benne van a napi C-vitamin szükségletünk 20 százaléka. Emellett található benne B6-vitamin, folsav, kálium, és mangán is. Ezen felül nagyon sok benne az antioxidáns, például a quercetin is, ami kiváló gyulladásgátló. Az antioxidánsok a külső rétegekben koncentrálódnak.

Benne van a napi C-vitamin szükségletünk 20 százaléka
Benne van a napi C-vitamin szükségletünk 20 százaléka

Segíthet megakadályozni a rákos megbetegedéseket

Az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban jelent meg az a tanulmány, mely szerint azok, akik sok hagymát fogyasztanak, ritkábban betegszenek meg bizonyos rákfajtákban. A sima vöröshagyma és a lilahagyma mellett a fokhagymának is lehet ilyen jellegű tulajdonsága.

Növeli a csontok szilárdságát

Egy tanulmány szerint a hagymafogyasztás a csontok egészségének is nagyon jót tesz. Akik sok hagymát esznek, azoknak szilárdabbak, erősebben és ellenállóbbak a csontjai, és 20 százalékkal kisebb az esélyük a csonttörésekre.

Egyes híresztelések szerint kár spórolni a hagymával, és a főzés során kimaradt darabot elcsomagolni - egyesek legalábbis azt terjesztik, hogy mérgező az így magára maradt darab, hála a bevonzott mikrobáknak. Mi igaz mindebből?

Támogatja az emésztést

A hagymában sok az inulin nevű rost, aminek prebiotikus hatása is van. A prebiotikumok segítenek akadályozni a székrekedést, segítik a szervezetet a vércukorszint szabályozásában, hatékonyabbá teszik a tápanyagok felszívódását, és a csontok szilárdságát is támogatják. Sőt, mivel segítenek kordában tartani az étvágyat, az egészséges testsúly eléréséhez is hozzájárulnak.

Csökkentheti a koleszterinszintet

Egy kutatás arra az eredményre jutott, hogy a hagymafélékben gazdag étrend csökkentheti a koleszterinszintet, így ennek a zöldségnek szívvédő, és érvédő hatást is tulajdonítanak. A hagyma nyersen, sütve és főzve is egyaránt jótékony hatású.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.