8 jó érv a citrusfélék mellett

Többek közt agyunk, szívünk, immunrendszerünk is meghálálja, ha beépítjük étrendünkbe ezeket a savanykás finomságokat.

Védik agyunk egészségét

Flavonoidtartalmuknak köszönhetően a citrusfélék segítenek tovább megőrizni agyunk egészségét, és csökkentik olyan betegségek kialakulásának veszélyét, mint a Parkinson- vagy az Alzheimer-kór . Ezt egy 2017-es, 13 000 idős japán alany segítségével készült tanulmány is igazolta: akik mindennap ettek citrusféléket, 23 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki életükben a demencia, mint azoknál, akik hetente kétszer vagy ennél is kevesebbszer ettek ilyen gyümölcsöket.

Hatékonyan segíthetnek csökkenteni a vesekő képződését

Egy 2014-es tanulmány eredményei is igazolják ezt. A szakértők szerint ennek oka, hogy a citrom, a narancs, a grapefruit és társaik megemelik a vizeletben a kőképződést gátló citrát szintjét.

citrudfélék
Érdemes rendszeresen fogyasztanunk a citrusféléket (Fotó: 123rf)

Segíthetik a súlycsökkentést

Magas rosttartalmuknak köszönhetően szerepet játszanak a vércukorszint stabilizálásában, és hosszabb időre eltelítenek. Ha fehérjével vagy egészséges zsírokkal (például natúr joghurttal vagy tojásrántottával) társítjuk a citrusféléket, akkor még inkább érezhető lesz jótékony hatásuk.

Szívbarát finomságok

Több mint száz olyan fitokemikáliát tartalmaznak, amely segít csökkenteni a szívet is veszélyeztető gyulladást a szervezetben. A Prevention.com szakértője külön kiemelte a citrusfélék magas rost- és folsavtartalmát is - előbbi segít csökkenteni a káros LDL-koleszterint , utóbbi pedig a homocisztein nevű aminosav szintjének mérsékléséhez járul hozzá. Kutatások szerint a magasabb homociszteinszint növeli a szívbetegségek kialakulásának veszélyét.

Védenek a rák ellen

Egy 2017-es összegző tanulmány eredményei szerint a citrusfélék C-vitamin-, flavonoid- és karotinoidtartalmuknak köszönhetően jelentősen hozzájárulnak számos emésztőrendszeri daganattípus, például a száj-, a nyelőcső-, a gyomor- és a vastagbélrák elleni védelemhez.

Sajnos egy élelmiszer sem nyújthat biztos védelmet a daganatoktól, bizonyos ételek rendszeres fogyasztása azonban csökkentheti a rák kialakulásának esélyét. Mit együnk, ha megelőznénk a rákot? Kattintson!

Segíthetnek fokozni a vas felszívódását

A citrusfélékben rengeteg C-vitamin van: egy narancs átlagosan 68 milligrammot, egy grapefruit 77, egy lime 13, míg egy citrom 18 milligrammot tartalmaz. A C-vitamin pedig abban is segít, hogy a szervezetünkbe jutó vas hatékonyabban tudjuk felszívódni, hasznosulni. Ez különösen fontos a vegetáriánusok és a vegánok számára, mert a növényi tápanyagokban lévő vas még nehezebben szívódik fel az emberi szervezetben, mint az állati eredetű forrásból származó.

Támogatják az immunrendszert

Ahogy az előbb említettük, a citrusfélékben nagyon sok a C-vitamin. És bár a tudósok szerint tévhit, hogy a C-vitamin segítene megakadályozni a betegségeket, aki többet fogyaszt ebből a vitaminból, a kutatások szerint gyorsabban és valamivel könnyebben vészelheti át a megfázást.

Az örök fiatalság titka?

A citrusfélék segítenek hidratáltnak maradni, aminek előnyeit szó szerint a bőrünkön is érezzük majd, a C-vitamin pedig még több kollagéntermelésre ösztönzi a testünket.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.