3 fokhagymás különlegesség

A fokhagyma az egyik legfontosabb alapanyagunk a konyhában. Nemcsak kiválóan ízesíti ételeinket, de még egészségünkre is pozitív hatással van. Antibakteriális tulajdonságának a téli időszakban igencsak jó hasznát vesszük.

A fokhagyma nemcsak a magyar, de sok más nemzeti konyhának is az egyik legfőbb hozzávalója. Hozzánk hasonlóan sokat használnak belőle az olaszok, a görögök, és az ázsiai, valamint az arab népek is. Ha a fokhagymát több más alapanyaggal együtt használjuk az ételek ízesítésére, mennyiségét semmiképpen sem szabad túlzásba vinni, hiszen erős íze könnyen dominánssá válhat. Ha kifejezetten a fokhagyma ízére vágyunk, készítsük el inkább az alábbi recepteket, melyek igencsak bővelkednek benne!

Fokhagymás majonéz

Hozzávalók 4-6 személyre:

2 nagy tojássárgája (szobahőmérsékletű legyen)

3 dl hidegen sajtolt dióolaj

1-2 evőkanál citromlé

só, bors

4 gerezd fokhagyma, apróra vágva

A tojások sárgáját egy csipet sóval keverjük el, majd állandó keverés mellett, szinte cseppenként adjuk hozzá az olajat. Ahogy kezd sűrűsödni, adjuk hozzá a citromlevet, és a borsot, valamint sót, ha szükséges. Keverjük addig, amíg majonéz sűrűségű lesz. Végül adjuk hozzá a fokhagymát, keverjük alaposan össze, és hűtőben hagyjuk 1-2 órát érni. Kiváló sült ételek mellé.

Ha vendégek érkeznek hozzánk, kiváló előétel lehet ez a fűszeres, fokhagymás mártogató. Kínáljunk hozzá grissinit, vagy zöldségrudakat. Fokhagymás mártogató

Hozzávalók 4 személyre:

2 egész fej fokhagyma

1 evőkanál szűz olívaolaj

1 evőkanál majonéz (az előzőek szerint elkészítve)

5 evőkanál görög joghurt

1 evőkanál magos mustár

só, bors

A fokhagymát szedjük gerezdekre, majd tegyük egy tepsire, locsoljuk meg az olívaolajjal, majd tegyük 200 fokos sütőben, és 20-30 percig süssük, amíg megpuhulnak. Ha elkészült, 5 percig hagyjuk hűlni. Aztán szedjük le a héjukat, és a megsült fokhagymát tegyük egy tálba. Sózzuk, borsozzuk, villával kicsit pépesítjük, majd hozzáadjuk a majonézt, a joghurtot, és a magos mustárt. Hűtőben pár órát érlelni hagyjuk.

Csípős - savanyú fokhagyma

Hozzávalók 1 nagy üveghez:

50 dkg fokhagyma, meghámozva

4,5 dl almaborecet

3 evőkanál nyers nádcukor

2-3 chilipaprika

kb. 5 cm-es friss gyömbér, lereszelve

1 evőkanál koriander mag

2 teáskanál só

A fokhagymát forró vízben 1-2 percig blansírozzuk , majd kivesszük és félretesszük. Az ecetet egy fazékba öntjük, hozzáadjuk a cukrot, a chilipaprikát, a gyömbért, a koriandermagot, és a sót. Felforraljuk, és kis lángon 4-5 percig főzzük. Adjuk hozzá a fokhagymát, főzzük még 1-2 percig, majd vegyük le a tűzről. Sterilizált üvegekbe adagoljuk, és 2 hónapig érni hagyjuk. Sült ételek mellé kiváló savanyúság.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.