A pantoténsavnak már a neve is utal előfordulási helyére: a görög eredetű név jelentése: mindenütt előforduló, tehát arra mutat, hogy széles körben fordul elő az élelmiszerekben. Egyes kutatások szerint serkenti a mellékvese hormonjainak termelődését, és feltételezik, hogy lassíthatja az öregedést. A pantoténsav a koenzim-A nevű enzim alkotórészeként központi szerepet tölt be a szénhidrát-, a zsír- és a fehérjeanyag-cserében. A koenzim-A szinte minden anyagcsere-folyamat kulcsenzime, így a legtöbb létfontosságú anyag előállításában is jelentős szerepet tölt be. Érdekesség, hogy a panthenolt gyakran alkalmazzák bőrvédő krémekben, melyekben segít megőrizni a bőr rugalmasságát és puhaságát. Hajápoló termékekben is alkalmazzák, hogy megóvja a hajat a kémiai és mechanikai károsodásoktól.

Mihez szükséges?

  • Koleszterinszintézis
  • Ingerületátvivő anyagok képzése
  • Hemoglobin szintézise
  • Gyógyszerek kiürülése

Mennyi szükséges belőle?

A pantoténsav szükségletét nem túl könnyű meghatározni hiszen mint fent is utaltunk rá, szinte minden élemiszerben előfordul. Stabil, de a savak (például ecet), a sütőpor és a hő együttes hatása mégis elindíthatja lebontását.

Miben található meg?

A legtöbb élelmiszerben megtalálható, fő forrásaink a máj, az élesztő és gabonafélék-péksütemények.

Napi szükséglet / adagolás

életkor nő férfi
Félévesnél fiatalabb 2 mg 2 mg
7-12 hónap 3 mg 3 mg
1-3 év 3 mg 3 mg
4-6 év 4 mg 4 mg
7-10 év 5 mg 5 mg
11-14 év 6 mg 6 mg
15-18 év 8 mg 8 mg
19-30 év 8 mg 8 mg
31-60 év 8 mg 8 mg
60 év felett 8 mg 8 mg
nő férfi
Várandósság 7 mg - mg
Szoptatás 7 mg - mg
Nehéz fizikai munka - mg 10 mg
Stressz 10 mg 10 mg
Dohányzás 9 mg 9 mg
Alkohol fogyasztás 10 mg 10 mg
Menopauza 8 mg - mg

A hiány és többlet hatása

Hiányállapotok

Hiánytünetek általában csak nagyon egyoldalú, túlságosan sok finomított élelmiszert tartalmazó étrendnél alakulnak ki hiánytünetei leggyakrabban a bőrön, az idegrendszerben, illetve az anyagcserében okoznak elváltozásokat. Ezek a tünetek azonban nem igazán jellemzőek, így csak néha lehetséges a valódi ok feltárása. Szükségletünk növekedését egyes gyógyszerek szedése, a rendszeres alkoholfogyasztás és a dohányzás is okozhatja.

Túladagolás

Túladagolva, különösen egyéb B vitaminok nélkül, felboríthatja az anyagcserét, bár ez csak extrém nagy adagok mellett lehetséges, amennyit normál körülmények között képtelenség a szervezetbe juttatni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A Dunántúlon változóan felhős idő várható, míg észak felől a keleti országrész fölé kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak, míg a középső országrészben lesznek derült tájak. Hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!