Trükkök, melyekkel visszanyerhetjük az energiánkat

Bár a télnek már búcsút intettünk, és a tavasz beköszöntével kezd visszatérni a világba az élet, sokan mégsem érzik jól magukat. Azt mondják, álmosak, nincs energiájuk, stresszesek, nem motiválja őket semmi.

Az állandó fáradtság erre utalhat - részletek .

Ez az állapot nagyon gyakori az évnek ebben a szakaszában, tavaszi fáradtságnak hívják. Szerencsére van néhány módszer, amelynek segítségével könnyedén leküzdhetjük.

A tavaszi fáradtság hátterében többféle folyamat is áll. Mivel a testünk hajlamos mindenféle változást - legyen az külső vagy belső - stresszorként felfogni, az évszakváltás értelemszerűen megrengetheti a homeosztázist, vagyis a belső környezet állandóságát. A nappalok hosszabbak, megnő a napsütéses órák száma, a hőmérséklet és a páratartalom, ennek következtében több időt töltünk aktívan, és több energiára is van szükségünk. Hogy meg tudjon felelni ezeknek az újfajta elvárásoknak, a szervezetünk erejét megfeszítve dolgozik. A cél: megerősíteni, talpra állítani a tél során legyengült védelmi rendszerét. Ez rendkívül fárasztó munka.

Nem segíti helyzetünket az sem, hogy a téli hónapokban lecsökken a boldogsághormonként emlegetett szerotonin és dopamin szintje, előbbi a kevesebb napsütés, utóbbi a fizikai aktivitás hiánya miatt lesz alacsonyabb. A kortizol nevű stresszhormon szintje viszont az évszakváltás hatására megemelkedik, a szervezet ugyanis így reagál a környezeti veszélyekre. Csoda, ha letargikusak, motiválatlanok, fáradtak, stresszesek vagyunk tavasszal? A vitalitás hiánya egyébként ahhoz is köthető, hogy télen kevesebb vitaminhoz, ásványi anyaghoz jutunk hozzá, hiszen ritkán süt a nap, és nem érhető el annyi friss gyümölcs, zöldség sem. Ezt az immunrendszerünk is megsínyli, ami szakemberek szerint ebben az időszakban a leggyengébb: nem véletlenül betegszenek le olyan sokan.

Sokakat kínoz a tavaszi fáradtság.
Sokakat kínoz a tavaszi fáradtság. Fotó: Getty Images

Most, hogy a miértek már világosak, térjünk rá arra, mit tehetünk, hogy visszanyerjük energiánkat, és újra élénknek, erősnek érezzük magunkat. Mert nem lehetetlen legyőzni a tavaszi fáradtságot. Lássuk, milyen trükköket érdemes bevetni!

Töltsük fel a "raktárainkat"

Ahogy fentebb már említettük, tél végére vitamin- és ásványianyag-készleteink kimerülhetnek. Nagyon gyakori, hogy nem megfelelő a vas-, magnézium-, szelén-, cink-, kalcium- és káliumszintünk, de sokan szenvednek hiányt B-, C-, D- és E-vitaminból is. Ez amellett, hogy rendkívül védtelenné tesz minket a kórokozókkal szemben, vérkeringési problémákhoz, fáradtsághoz, kedvetlenséghez, fejfájáshoz vezethet. Kiemelten fontos tehát, hogy törődjünk szervezetünk vitamin- és ásványianyag-ellátottságával! Hogy pótoljuk, amit télen elvesztettünk, igyekezzünk egészségesen, kiegyensúlyozottan étkezni: fogyasszunk rengeteg friss zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket (főleg joghurtot, kefirt), teljes kiőrlésű gabonaféléket, és igyunk sok folyadékot (lehetőleg vizet ). Inkább naponta többször, kis adagokat együnk, hogy ne terheljük meg a szervezetünket. A szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat étrend-kiegészítők útján szintén pótolhatjuk - kezelőorvosunk segíthet a számunkra legmegfelelőbb kiválasztásában, és az ideális dozírozással kapcsolatban is hasznos tanácsokkal szolgálhat.

Pihenjünk

Bár logikusnak tűnhet, ne próbáljunk meg kávéval küzdeni a tavaszi fáradtság ellen. Egyrészt azért, mert az élénkítő hatása csak egy bizonyos ideig tart, utána újra kimerültté válhatunk. Ha pedig egyik kávét a másik után isszuk, hogy mindig felpörgessük magunkat, belekerülünk egy ördögi körbe, ami nagyon lestrapálhat minket. Másrészt, a kávé (pontosabban a benne lévő koffein) vizet von el a testünkből, és ha nagy mennyiségben fogyasztjuk, a dehidratáció veszélye is fennáll. A dehidratáció pedig egyebek mellett fáradtsággal, gyengeséggel, koncentrációzavarral járhat, amely tünetek tovább rontanak állapotunkon.

Mivel a szokásosnál fáradtabbak, gyengébbek vagyunk, célszerű nagyobb hangsúlyt fektetni a pihenésre, így szervezetünk hamarabb feltöltődhet. A pihenés fontos része az elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű alvás: igyekezzünk naponta legalább 7-8 órát aludni, és teremtsük is meg hozzá az ideális feltételeket, ez a kényelmes ágytól, párnától kezdve a hálószobában uralkodó teljes sötétségen át az elektronikai kütyük esti használatától való tartózkodásig sok mindent magában foglal. Ebéd után is szundíthatunk egy fél órát, vagy, ha nem akarunk aludni, akkor csak dőljünk le az ágyba, csukjuk be a szemünket, és hagyjuk, hogy lelassuljunk, megnyugodjunk. Ugyancsak pihentető lehet a relaxáció . Az olyan módszerek, mint a meditáció, az autogén tréning vagy éppen a légzőgyakorlatok lehetővé teszik, hogy teljesen kizárjuk a külvilágot, és valóban önmagunkra fókuszáljunk. Testünk ilyenkor regenerálódik, erőt gyűjt, és mentálisan is jobb állapotba kerülhetünk: felfrissülünk, de nem merülünk ki.

Mozogjunk

Ha vissza akarjuk nyerni energiánkat, a rendszeres mozgásról sem szabad elfelejtkeznünk. A fizikai aktivitás javítja az anyagcserét, fokozza a vérkeringést, sőt, elősegíti a szerotonin nevű hormon felszabadulását is, mindennek eredményeképpen pedig motiváltabbá válhatunk, visszatérhet vitalitásunk. Törekedjünk arra, hogy mindennap sportoljunk, de ne hajtsuk túl magunkat, most nem az a cél, hogy kimerítve a szervezetünket, rekordokat döntsünk. Ha tehetjük, a szabadban, a járványügyi szabályok betartásával mozogjunk, hiszen így élvezhetjük a friss levegőt, a napsütést (utóbbi a télen lecsökkent D-vitamin szintjének normalizálása szempontjából különösen fontos): remek választás ehhez a séta, a futás, vagy, ha hosszabb idő áll rendelkezésünkre, a túrázás. Amikor nincs kedvünk vagy lehetőségünk kimozdulni, sportoljunk a lakásban: végezzünk kardió- vagy erősítő edzést, jógázzunk, ugrókötelezzünk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra