A legfontosabb vitaminok 40 felett

Testünk negyvenéves kor fölött már sok mindenben másképp működik, mint mondjuk a húszas éveinkben - csökken az izomtömeg, a csontsűrűség, lassul az anyagcsere, és megnő bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Éppen ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi mindenre van szüksége a szervezetünknek ebben a korban.

B12-vitamin

Nagyon fontos a megfelelő vér- és agyműködéshez. Általában az állati eredetű ételekből, húsokból, tojásból, halakból nyeri a szervezet, de ötvenéves kor körül már kevésbé könnyen szívódik fel a szervezetben. Éppen ezért a negyvenes éveinkben, még mielőtt betöltjük az ötvenet, érdemes lehet táplálékkiegészítő formájában is szedni. Vízben oldódik, így a felesleges mennyiség kiürül a vizelettel.

Kalcium

Fontos a csontok, izmok egészségéhez, és kutatások szerint a megfelelő kalciumbevitel csökkentheti a szívroham , a stroke és a keringési zavar kialakulásának kockázatát. Megfelelő táplálkozással bevihető belőle elégséges mennyiség, de időről időre érdemes ellenőriztetni a kalciumszintünket, hogy szükség esetén pótolhassuk az esetleges hiányt.

D-vitamin

Hiánya cukorbetegség, szívbetegség, szklerózis multiplex és különféle rákos megbetegedések kialakulásához is vezethet, emellett pedig nagyon fontos, hogy a kalcium megfelelően szívódjon fel a szervezetben. Legjobb forrása a napfény, de ha fényvédőt viselünk, akkor nem termelődik, így szinte bármilyen életkorban indokolt lehet táplálékkiegészítő formájában szedni - negyven fölött különösen.

40 éves kor felett érdemes több vitamint bevinni a szervezetünkbe
40 éves kor felett érdemes több vitamint bevinni a szervezetünkbe

Magnézium

Kulcsszerepe van a vérnyomás szabályozásában, hiánya pedig cukorbetegség, szívbetegség és különböző gyulladások kialakulásához vezethet. Az izom- és idegrendszer, valamint a szív egészsége miatt is fontos. Kiegyensúlyozott táplálkozással bevihető belőle a kellő mennyiség, de szintjét érdemes rendszeresen ellenőriztetni. Ha véletlenül túl sok magnéziumot viszünk be, attól sem lesz komolyabb bajunk, de hasmenést, hasfájást és hányingert okozhat.

Ha túl kevés a D-vitamin A D-vitamin számos fontos élettani folyamat megfelelő működésében szerepet játszik, nélkülözhetetlen például az immunrendszer működéséhez, a krónikus gyulladások csökkentéséhez, a sejtnövekedéshez és sok krónikus betegség megelőzéséhez. Részletek.

Kálium

Szabályozza a vérnyomást, menopauza után lévő nőknél pedig hiánya növelheti a stroke kialakulásának esélyét, ugyanakkor csak akkor szedjünk belőle pluszban, ha az orvos elrendeli, mert emésztőrendszeri problémákat okozhat.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.